Mesél a szakértő – A Lexus sem örökéletű | Autoszektor
használt autó vásárlás

Mesél a szakértő – A Lexus sem örökéletű

2021.01.30.

Mindenki az öreg hibridek elektromos részeinek állapotára kíváncsi. Az rendben is volt.

Napjainkban is javában dúl a hibridek és a tisztán elektromos járművek térhódítása, pedig a hibrid technológia már több mint 20 éve velünk van. A tömegtermelésben gyártott hibrid technológia letéteményese kétségkívül a Toyota-Lexus, anno, 2005-ben a sort a II. generációs RX nyitotta a 400h modellel. Mai mesém is egy ilyen autóról szól.

Járművizsgálat távirányítással

Ügyfelünk Nyíregyházán lakik, a felhozatal pedig helyben nagyon szerény, ő is Budapesten talált autót. Bár az autóvásárlás nagy dolog, érdemes áldozatokat hozni, de nem minden áron. Attila sem bízta a véletlenre a dolgokat. Először csak visszahívást kért tőlünk az erre szolgáló űrlapon, majd hosszasan beszélgettünk a vizsgálati lehetőségekről.

Elmondta, hogy neki minden pesti út egy nap szabadságába és legalább húszezer forintjába került, úgyhogy kétszer is meggondolja, mielőtt utazik. Az autó hirdetés között úgy próbált szűrni, hogy a leírtak alapján telefonon egyeztetett az eladókkal. Elmondása szerint ez a módszer hatékonynak bizonyult, mert néhány keresztkérdés után mindig talált valamit, amiből tudta, nem azt az autót keresi.

A fő szempont a szerviztörténet hitelt érdemlő bizonyítása volt, ezt végül egy budapesti autónál találta megbízhatónak, ennek kapcsán keresett fel bennünket.

Mindenki azt kérdezi, ha hibrid autót szeretne vásárolni, hogy meg tudjuk-e vizsgálni az akkumulátorokok állapotát. Tudják, sejtik a vevők, hogy a hibrid autóknak ez a legnagyobb költségkockázata, hiszen, ha cserélni kell, súlyos százezrek cserélnek majd gazdát. Igen, meg tudjuk vizsgálni.

A másik sarkalatos pont az volt, hogy ő, ha nem muszáj, nem venne részt a vizsgálaton. Attila nagyon akkurátusan, minden a járművel kapcsolatos, addig a tudomására jutott információt megküldött a megrendelésében és természetesen, ahogyan azt kérjük is minden ügyfeltől, előzetesen egyeztetett az eladóval, hogy profikat fog hívni a jármű állapotának felméréséhez.

A szemlét mi is egyeztettük az eladóval, aki egy zuglói műhelyben dolgozik, ahol az autót aknára is tudta állítani nekünk. Attila a szemle alatt dolgozhatott és néhány perccel a befejezés után már telefonvégen is voltak a szakértő kollégával, aki összefoglalta neki a tapasztaltakat, amelyek nagyjából így festettek:

Diagnosztika

Mivel ez az autó viszonylag régi, - 2007-esnek hirdették – sajnos csak 5 vezérlőegység adataira láttunk rá, de ezek között szerencsére szerepelt a motorvezérlés és hibridvezérlés is. Japánosan megnyugtató adatokat kaptunk. A motorban égéskimaradást nem regisztrált a rendszer, a vezérlőegységekben pedig zéró hibakód volt tárolva.

Az összesen 15 akkumulátorblokk belső ellenállásai 0,01 ohm differencián belül voltak töltöttségi szintjei pedig 0,1V-on belül. Tökéletes!

Esztétika

Ami mindenkinek látható, az egy autó esztétikai állapota. A karosszérián fényezni illene a vészhárítókat, a motorház fedelet és a csomagtér ajtót is, a négyből három ajtó pedig az élén szenvedett fénysérülést. Ha már bekeverte a festéket a fényező, akkor a baloldali tükörházra jó, ha jut majd szóróanyag.

A 18 colos gyári könnyűfém keréktárcsák kisebb-nagyobb mértékben, de mindannyian peremsérültek voltak. Ezzel a szépséghibával eléldegél egy 13-14 éves autó simán eléldegél, ha meg kell csinálni, akkor kerekenként 15-20 ezer forinttal számolhatunk.

Mondjuk a gumik leszerelésének költsége úgyis aktuális lesz, mert a járművön lévő 2 mm-esre kopott Falken nyári gumikon már nem sok van hátra. Egyrészt, mert tél van, másrészt mert nagyon közelít a törvényben minimálisként megjelölt 1,6 mm-es profilmélységhez. (Megjegyzem, hogy tisztességes autós azért ezt a minimumot nem várja meg…)

Korábbi károk

A festékréteg mérő tanúsága szerint a kocsi küszöbjei, oszlopai a gyári 70-80 mikrométeres bevonati vastagságot mutatják, a kocsi szerkezete tehát nem sérült korábban, ez megnyugtató. Cserébe az összes jobboldali elemen (a két ajtón, valamint az első és a hátsó sárvédőn) azonban rábukkantunk a korábbi javítás nyomaira. Az ajtók egy tisztességes iparosmunkát tükröző értéket mutattak valahol a 210-290 mikron közötti tartományban, viszont a sárvédőkön találkoztunk 600-700 közötti értékekkel is.

Ahogyan azt az előző esettanulmányunkban is elmondtuk, egy ilyen szintű korábbi kár a legtöbb tizenéves autónál megtalálható. Mivel a Lexuson stimmelt a színárnyalat, nem voltak a szakszerűtlen alapozásból fakadó kezdődő rozsdásodások és bizonytalan kezű, vagy rossz eszközzel dolgozó fényező miatti festék megfolyások, a visszajavítottság ténye nem bizonytalanított el a döntésben. (Mármint nem minket, hanem az ügyfélnek nem adott okot bizonytalankodásra.)

Akkor mi a baj?

Az eladó saját műhelyében készséggel állt fel nekünk az aknára, ahol alulról is részletesen tanulmányozhattuk az RX-et. Sehol egy rozsdásodó futómű alkatrész, kifújó kipufogó vagy elöregedett szilent. A motor és a váltó alja is porszáraz volt.

Azonban az első vészhárító alatti részen, ahol feljebb a hűtő és csatlakozói vannak, kétségtelenül hűtőfolyadék szivárgás következményeit láttuk. A rózsaszín hűtőfolyadék, ahhoz képest, hogy egyáltalán nem szabadna folynia, sajnos elég nagy mennyiségben volt észlelhető az alsó burkolatokon.

Nem tudjuk, mert nem arra szerződtünk, hogy pontos hibahelyeket tárjunk fel, ezért nem lehetett megmondani, hogy az elhárítás költsége mennyi lesz? Megbontást értelemszerűen nem végzünk a vizsgált autókon, külső szemrevételezéssel pedig nem lehet megállapítani a hibaokot.

Lehet, hogy csak egy bilincs, lehet, hogy a vízpumpa tömítés, de lehet akár maga a hűtő is. Szóval a százforintostól a százezerforintos nagyságrendig szinte bármi. Ekkora bizonytalansággal pedig nem lehet autót venni, főleg nem egy olyan magánszemélynek, aki nem tart fenn szervizt, nincsenek műhelykapcsolatai, hanem azt csak piaci alapon tudná javíttatni.

Attila nem vette meg a Lexust, de hálás

Minden ügyfelünk véleménye fontos nekünk, ezért az digitális állapotlap, a diagnosztikai jegyzőkönyv és a fényképes dokumentáció megküldése után egy héttel, amikor már mindenképpen leülepedett az „élmény”, e-mailben kérünk értékelést. Attila ezt írta:

„Nyíregyházáról telefonon és e-mailen keresztül el tudtam intézni, hogy az általam Budapesten kiválasztott autót megvizsgálják. A szerviz egyeztetett az eladóval, feltárták a jármű hibáit, elküldték a vizsgálati lapot, amely precízen dokumentálta azt a fő és súlyos hibát is, ami miatt nem vettem meg az autót.

Köszönet és hála érte!!!

A szerviz eljárása, munkamódszere hatékony, elegáns, szakmailag magas színvonalú volt.

Ajánlom mindenkinek, különösképp itt, Nyíregyháza környékén, mert a földrajzi távolság nem akadály.”

Mi is köszönjük, tesszük a dolgunkat!

További autós tartalmakért látogassan el Facebook oldalunkra!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..