Mesél a szakértő – Halálhörgés, siralom | Autoszektor
szakértő

Mesél a szakértő – Halálhörgés, siralom

2016.05.10.

Ez az autó már az utolsókat rúgja. Talán egy bontós még tud vele mit kezdeni. Pillanatképek egy zivataros sorsból.

Igaz, a kis Polo benne van már a korban, idén lesz 14 éves. De ez még nem lenne indok arra az állapotra, amelyet a felmérésen tapasztaltam. Hozzá kell tenni, hogy ezt a kocsit senki sem szemelte ki megvételre, hanem teljesen más okból vizsgálódtam, azonban rengeteg olyan dologgal szolgál, amelyek külön-külön simán előfordulhatnak egy eladásra kínált járműnél is.

A gyári lámpák valahol elvesztek

Belülről

Amikor kulccsal kinyitottam a jobb első ajtót, azonnal lement az ablak. Kontakthibás a zár, mert ennek a komfortfunkciónak csak akkor zabadott volna működnie, ha elfordítva tartom a kulcsot. Ahogy benyitottam az utastérbe egyszerűen pofán csapott a penetráns penészszag! Mivel a bal első ablak ki van törve, a nedves levegő kénye-kedve szerint járkál, ami egy autó belterének gyors enyészetét hozza magával.

Penész enyészet

Nem kell ehhez feltétlenül egy hiányzó ablak. Amelyik kocsi beázik, az mind ki van téve ennek a veszélynek, ezért nagyon fontos egy vásárlás előtti szemlén feltárni azt, hogy a kocsi szigetelése tökéletes-e. A leggyakrabban a szakszerűtlenül elvégzett első szélvédő cserék miatt ázik be a kocsi egyébként.

Az utastér többi részét nem is mutatom meg fényképen, kb. úgy nézett ki a kocsi, mint amiben végignéztek egy világbajnoki focidöntőt hosszabbításokkal és tizenegyesekkel együtt, mialatt végig ropogtatták a szotyolát. A porszívó meg valószínűleg zárlatos lett, mert láthatóan jó régen járt már itt. Lépjünk is tovább!

A motortér

Itt sem megyünk bele a részletekbe, de mindenképpen szólnom kell a hossz bordásszíj állapotáról. Az ilyen állapotban lévő ékszíj élettartamára semmiféle garancia nincsen, ez bármelyik pillanatban elszakadhat. Bár az 1.4 PDTDI nem híres arról, hogy szakadás során viszi magával a hengerfejet és a vezérlést, ha egy D5-ös Volvo motor mellett látnám ugyanezt, bizony trélert hívnék még akkor is ha a szomszédban van a szerviz.

Sivatagi show

Aztán kicsit beljebb tekintve feltűnt, hogy a fékfolyadék tartály fedele hiányzik és azt egy nylon darabbal, no meg egy gyorskötöző segítségével takarták el. Kell-e ecsetelnem, hogy milyen sérülékeny burkolati rendszert alakítottak így ki egy elsődleges fontosságú rendszerben? Nevezetesen a fékrendszer működését kockáztatja a „derék mester” a beavatkozással.

Az ilyen megoldások díjat kellene alapítani

Persze volt itt még a vezérlőegységhez menő kábelek szakadása, lógó ablakmosó vezeték és törött fényszóró rögzítő fül is, hogy csak néhányat említsek.

Legalább van fűzve a cső

Egyik kedvencem felfedezésem azonban az utángyártott sárvédő volt, amelyen VW logó helyett a méltán híres SIMVI márkajelzés fedeztem fel. Vajon egy ilyen elem károsodásakor fizetni fog a biztosító?

A sárvédő márkajelzése - mondjuk már a rétegmérésnél lebukott

Tudjon meg többet

Ha használt autó vásárlás előtt áll, ne kockáztasson! Vizsgáltassa át a járművet még mielőtt Ön is belenéz valami hasonló állapotú járműbe! A kérdés mindig az: Ön észrevenné? Ha Önnek is van kérdése látogassa meg Facebook oldalunkat és tegye fel bátran!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..