Mesél a szakértő – Álltában lett hengerfejes a Volvo | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő – Álltában lett hengerfejes a Volvo

2019.01.09.

Az átvizsgálási szándék bejelentése után minden megváltozott

Jó érzés, hogy küldetésünk, hogy egyre kevesebben szaladjanak bele a használt autó vásárlás buktatóiba, nem elérhetetlen cél, hiszen egyre többen jelentkeznek nálunk is, sőt, a miénkhez nagyon hasonló szolgáltatással megjelent a konkurencia is.

Számunkra ennél nagyobb elégtétel nincs is. A másik jóleső visszajelzés, hogy a kocsik eladóival folytatott egyeztetések során most már egyre több alkalommal jelzik ügyfeleink, hogy a cég említése után vagy a stílus változik meg, vagy az autó állapotáról árulnak egy sokkal többet.

Ne vizsgálgassák nekem itt a kocsit órákig!

Mielőtt rátérnénk a Volvora, gyorsan elmesélem egy őszi kalandunkat. Megkeresett egy ügyfél, hogy családi egyterűt keres. Ez még a 2-3 millió forint közötti ársávban is szinte lehetetlen küldetés, nehogy a családapa által felvázolt 1 millió környékén.

Meg is rendelt nálunk egy 950.000,- Ft-ért kínált 2005-ös Citroen C8-ast. Mi minden ügyfelünket arra kérünk, hogy megrendelés előtt árulja el az eladónak, hogy jelentkezni fogunk, ne érje meglepetés a másik felet, amikor a semmiből telefonálunk. Ügyfelünk el is mondta, mit szeretne, meddig tart majd a dolog stb. Fel is vettük vele a kapcsolatot.

Az úriemberrel elég nehezen indult az egyeztetés. Először is közölte, hogy csak délután 5 óra után lehet megfelelő az időpont, mert ő dolgozik. EZ nekünk nem jó, mert a vizsgálatunkhoz mindenki érdekében nappali fényviszonyokra van szükség. Ezért jeleztük, hogy akár más megmutathatja a kocsit, de közölte, hogy ő nem bízik meg senkiben (még a saját feleségében sem (SIC!)). Még megkérdezte, hogy mit szeretnénk csinálni a kocsijával, mire elmondtuk neki, hogy külső-belső esztétikai vizsgálat, számítógépes diagnosztikai lekérdezés, rétegmérés, helyszíni emelés és próbakör, amit minden autónál elvégzünk.

Na, jól van, akkor mondják meg az ügyfelüknek, hogy nem eladó az autó, vagy már eladtam, vagy mit tudom én, nekem ide ne jöjjenek vizsgálgatni órákig, mit kell itt vizsgálgatni…

Bár emberileg nagyon megalázó ez a viselkedés és nekünk nagyon rosszul esik, az ügyfelünk így járt a legjobban, hiszen milyen lehetett műszakilag ez a kocsi??

Volvo V60 D3 Kinetic Geartronic

A mindössze 6 éves kombi Volvot október első felében hirdették meg 2.890.000,- Ft-os áron. A leírásban korrekt információk szerepeltek a felszereltségről, a kocsi családi mivoltáról és rendszeres szervizelésről, leinformálhatóságról.

A 240.000 km-t futott ezüstszürke kombi Volvoról igényes képek is felkerültek hirdetésbe. Ekkor talált rá Győző, aki mielőtt nálunk rendelt volna, kért tőlünk egy visszahívást és telefonon együtt elemeztük a meghirdetett kocsit. Mivel semmi különöset nem láttam a hirdetés alapján, ezért azt ajánlottam, keresse meg telefonon a hirdetőt is, egyeztessen vele, és ha nincsen akadálya a vizsgálatnak, akkor várjuk jelentkezését.

Azt nem tudom, hogy pontosan mit beszéltek egymással, de Győző azzal hívott vissza, hogy az eladó nem akart kötélnek állni, ami a vizsgálatot illeti, úgyhogy keres másik kocsit inkább. Ennyiben maradtunk.

Két hét múlva…

Győző újra jelentkezett nálunk, hogy képzeljük el, mi történt, olcsóbb lett az eredetileg kinézett V60-as, méghozzá 340.000,- Ft-al. Ezzel együtt a leírás is megváltozott, idézem a bekerült részt.

Az autó jól megy, de hibásként hirdetem, foglalkozni kell vele. Hűtővíz problémák, bizonyos használati körülmények között fogy a víz. Hűtő cserélve lett, sajnos szakember hiány miatt egyelőre nem tudtam a problémát teljesen megoldani. Korábban hengerfej javítva volt, lehet, hogy rossz összeszerelés következménye.

Talányos őszinteség

Ha egy ilyen hirdetést önmagában látunk, még örülhetünk is, hiszen korrekten leírják, hogy motorhibás a kocsi. De az őszinteség értékelése mellett ennyi erővel leírhatta volna azt a „bizonyos használati körülményt” is, hiszen lehet, hogy az kemény pályázást jelent, de azt is, hogy már a sarki fűszereshez sem lehet átmenni vele. Ez is lehet „bizonyos használati körülmény”.

Az első hirdetést a Google tárolt weblap funkciójával sikerült visszakeresni. Ezt az autót október 15-én ugyanekkora futásteljesítménnyel hibamentesként hirdették, október 28-án pedig már a motorhibával. Ebből csak arra tudtunk következtetni, hogy a kocsi hengerfeje álltában repedt meg.

Javított motoros használt kocsik

Az a helyzet, hogy a belső égésű motorok több-kevesebb futásteljesítmény után bizony generálozásra szorulnak. Motor megbontásnak én azt szoktam minősíteni, ami a hengerfej levétellel járó javítás. Ennek elég sok oka lehet a hengerfej tömítés meghibásodásától, a hengerfej repedésen át a gyűrűtörésig.

A motorjavításoknak sokszor egy egyszerű vizsgálat keretein belül nincs is nyoma. Ezt műszaki módszerekkel biztosan csak úgy lehet kimutatni, ha szétszedik a motort, de ha mindent nagyon szakszerűen csináltak (és nincs mondjuk gépműhelyi beütés a hengerfejen) akkor talán még szétszedve sem derül ki az igazság.

De amikor a motoron a javítás során használt nagy mennyiségű tömítőpaszta kifolyik a hengerfej tömítés mellett, akkor érdemes elgondolkodni a javítás minőségén. Persze nem lehet kijelenteni, hogy egy ilyen-olyan mértékben javított motorú autó nem lehet jó választás, de a korábbi ilyen mértékű beavatkozásoknak megvannak a kockázatai és amit biztosan kijelenthetünk, hogy nem gyári minőség.

Jobb felkészülni minden eshetőségre

A Volvo-s ügyfelünk ezután kinézett egy másik, Ocean Race kivitelű V60-at. Ez D4 motoros, 254 ezer kilométeres, egy évvel idősebb és mégis hárommillió forintért kínált autó volt, amelyet átvizsgáltunk és végül meg itt vett.

A diagnosztika a futásteljesítményt alátámasztotta. Volt egy nem működő fényszóró mosó, kopott, öreg hátsó abroncsok. Minden festékréteg érték gyári volt, korábbi visszajavításokra következtetni nem lehetet. Reméljük, új gazdája azóta is megelégedéssel használja.

A mostani történet alapján is látszik, hogy az olcsóbb most is sokkal drágább lett volna. Igaz, hogy félmillió forinttal többért vett egy egy évvel idősebb autót, de ez a vásárlás előtti helyszíni átvizsgáláson jól szerepelt, furcsa történetek pedig nem lengték körbe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....