fizetés

Mennyit keres egy autógyártó vezére?

2022.01.31.

Az autógyártók első emberei általában reflektorfényben élnek, ők jelentik be a legfontosabb eseményeket, gyakorlatilag mindenért ők felelnek és ennek meg is kérik az árát. Mennyit az annyi?

Az autógyártókhoz hasonló óriásvállalatok vezetői a fizetésüket nem elsősorban nem havi utalás formájában kapják, annak jelentős része különböző részvénycsomagokból áll, amik értéke a vállalat teljesítményétől függ. Fizetésük egy része pedig a nyugdíjalapjukba megy, ugyanis a felsővezetőkről visszavonulások után is gondoskodnak a legtöbb esetben.

Az ilyen nagyvállalatok kötelezően nyilvánosságra hozzák a legfontosabb vezetőik fizetését az éves befektetői beszámolóikban, így az érdeklődők betekintést kaphatnak a csúcsvezetők pénztárcájába.

Volkswagen AG

A 2015-ös rekordveszteség után a VW felülvizsgálta bónusz- és vezetői fizetési politikáját, így vezérigazgatója teljes fizetését 10 millió euróban, a többi felsővezetőt pedig 5,5 millió euróban korlátozta. Persze így sem kell sajnálni Herbert Diess-t, a Volkswagen csoport első emberét. 2019-ben 8,4 millió eurót keresett, 2020-ban a koronavírus miatti bevételcsökkenés Diess-t is elérte, már „csak” valamivel több, mint 7 millió eurót keresett.



Herbert Diess

Stellantis

Carlos Tavares, a Stellantis csoport első emberének fizetése körül voltak már viták. 2014-ről 2015-re fizetése a 2014-es 2,75 millió euróról 5,23 millióra növekedett, a francia kormány képviselői pedig ellenezték ezt, de ennek ellenére megkapta a fizetésemelését. 2019-re fizetése 7,6 millió euróra növekedett, de 2020-ban egy 30 százalékos fizetéscsökkentést hajtottak végre számára, természetesen a koronavírus-válság miatt.



Carlos Tavares

FCA

Az FCA azóta egyesült a PSA csoporttal és így jött létre a Stellantis, de Mike Manley, aki az egyesülés előtt az FCA vezetője volt, ma pedig a Stellantis amerikai üzletágának vezetője, még szép fizetést kapott utolsó FCA-s évében is. 2020-ban 8,6 millió eurót kapott, ami 25 százalékos csökkenést jelentett a 2019-es fizetéséhez képest.



Mike Manley

Daimler

A Daimler csoport vezetője, Ola Källenius fizetése 2020-ban 6 millió euró volt, előtte egy évvel azonban „csak” 4,8, vagyis ő a korábbi példákkal ellentétben magasabb fizetést kapott 2020-ban. Érdekesség, hogy elődje, Dietrich Zetsche hosszú évei alatt, amiket a vállalat élén töltött, 42 millió eurónyi nyugdíjt halmozott fel magának.



Ola Källenius

Ford

Jim Farley teljes javadalmazása 41 százalékkal 11,8 millió dollárra ugrott 2020-ban, amikor átvette a vezérigazgatói posztot. Farley fizetése 1,4 millió dolláros alapbérből, 5,1 millió dollár részvényjutalomból és közel 4,2 millió dollár egyéb jutalmakból állt a cég éves beszámolója szerint.



Jim Farley

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....