kikötő

Megújult a Velencei-tó öt hajókikötője

2023.10.18.

Tisztán hazai forrásból, több mint 285 millió forint kormányzati támogatásból megújult a Velencei-tó öt hajókikötője - mondta Gárdonyban, a létesítményeket bejáró hajóúton a térség országgyűlési képviselője.

Tessely Zoltán, aki egyben a Pannónia Szíve Programért és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, emlékeztetett: egyes fejlesztésekre a Velencei-tavi partfal felújítására nyert uniós támogatást nem lehetett felhasználni, így például a közforgalmú hajókikötők megújítására.

"Szeretném megköszönni Magyarország kormányának, hogy megértette azt a problémát, hogy voltak olyan beruházási elemek, amelyek európai uniós forrásból nem voltak megvalósíthatók, és ezekhez biztosított forrásokat" - mondta a miniszterelnöki biztos. Megjegyezte, hogy például a vendégmólók megújítására több mint 500 millió forintot biztosított a kormány.

Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) vezetője elmondta, hogy a Velencei-tavi közforgalmú hajóállomások Agárd, Gárdony, Pákozd, Velence, Sukoró korszerűsítésére magában foglalja a kikötők hajózásra alkalmassá tételét, valamint a közvilágítás korszerűsítését, illetve elektromos hajótöltők és egyéb szükséges parti létesítmények elhelyezését a kikötőkben. Hozzátette, hogy az öt kikötő - a sukorói kivételével - már megkapta a használatbavételi engedélyt.

Fotók: MTI/Vasvári Tamás

A sukorói kikötő engedélye ezért várat még magára, mert egy másik projekt finanszírozásából építik meg az engedélyhez szükséges vizesblokkokat - tette hozzá VVVTFT vezetője.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....