Forma-1

Megújult a Hungaroring irányítási központja

2019.08.05.

A csütörtöktől hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon debütált a mogyoródi versenypálya, a Hungaroring új operatív irányítási központja. 

Doromby Zoltán, a vezetési pont irányítója elmondta, a megújulás lényege, hogy a különböző szakterületek képviselői - a Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Valton biztonsági szolgálat és a Hungaroring illetékesei - első alkalommal dolgoznak közös helyiségben.

A szakemberek több mint hetven kamera képét figyelhetik, és egyidőben látják a lelátókon, a környező utakon, illetve a versenypályán történteket, követik az időjárás változásait a műholdképen, sőt az M4 Sport élő adását is figyelemmel kísérhetik. Egyik kamera felvételeit sem rögzítik, mivel csupán nyomon követik az eseményeket, adattárolást nem végeznek.

Doromby úgy fogalmazott, immár az egyik legkorszerűbb irányítási központ működik Magyarország legnagyobb sporteseményén. A stáb feladata elsősorban a tájékoztatás, a problémamegoldás, és több ezer ember munkájának koordinálása. - Minden kérés és kérdés ide fut be az információs pontokról is, illetve innen koordináljuk az infrastruktúra-üzemeltetés során felvetődő problémákat, a biztonsági feladatokat, és innen tájékoztatjuk a közönséget az időjárás esetleges változásairól is - sorolta a példákat.

Hozzátette, amennyiben a 120 hektáros területen dolgozó munkatársaik, vagy a vezetési ponton tevékenykedők észlelik, hogy egy kapu vagy egy út túlterheltté válik, vészkijáratokat nyitnak meg, illetve egyirányúvá tesznek bizonyos szakaszokat. A központban a kapunyitás előtt egy órával kezdődik a közös munka, és a kapuk bezárása után egy órával ér véget. A szakember elmondta, az idei Magyar Nagydíj ideje alatt eddig nem volt különleges eset, incidens vagy vészhelyzet. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....