fejlesztések

Megszűnik a fizetőkapus rendszer Horvátországban

2019.07.08.

Horvátország 2022-től átáll az elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerre.

Megszűnik a fizetőkapus rendszer Horvátországban, mivel a horvát autópályákat kezelő vállalatok 2022-től átállnak az elektronikus autópálya-díjfizetési és az automatikus rendszámtábla felismerő (ALPR) rendszerre, illetve a mikrohullámú adattovábbításra (DSRC) - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

Hasonló rendszer Portugáliában és Hollandiában is működik.

Horvátország már évek óta tervezi, hogy változtat a fizetőkapus rendszeren, hogy gyorsabb legyen a forgalom, és megszűnjön a kézpénzfizetés, amely visszaélésekre ad okot.

Az új rendszer kiépítésének egyetlen feltétele volt, hogy a pályadíj nem lehet drágább és olcsóbb sem a mostaninál. Ez utóbbi miatt vetették el például a matricás rendszert, amely a számítások szerint 300 millió kunával (12,8 milliárd forint) kevesebb bevételt eredményezett volna évente, és amit az átalakítások után a hitelezők nem tudtak volna elfogadni. A kormány ezért egy spanyol cég, az IDOM ajánlata mellett döntött: az új rendszer bevezetése 570 millió kunába (24,3 milliárd forint) kerül majd.

Miután bemutatják a nyilvánosságnak, a miniszter meghallgatja a szakmai szervezetek véleményét is, majd aláírja az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerről szóló döntést, ezt követően pedig az év végéig közbeszerzési pályázatot ír ki a kivitelező kiválasztására. A telepítési időszak alatt a régi rendszer lesz használatban. Úgy tervezik, hogy ledöntik a fizetőkapukat, egyes helyeken átalakítják a forgalmat és az alkalmazottak egy részét más munkahelyekre csoportosítják át, tíz százalékuknak azonban felmondanak. A horvát autópálya-hálózat 1306,53 kilométert tesz ki, és négy autópálya-kezelő vállalat irányítása alatt áll, amelyek összesen 3185 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A DSRC-rendszer olcsóbb a GPS-alapú rendszernél, jelenleg ez a két technikai megoldás létezik. A DSCR nagyon hatékony az autópályákon, ahol a fel- és lehajtást egyszerű fémvázra telepített érzőkelőkkel ellenőrzik, a gépjárművek megállása nélkül, 130 kilométeres sebesség mellett. A DSRC hasonlít a jelenleg használatos elektronikus ENC-készülékre - ez egy előre feltöltött készülék a horvát útdíj-kapuk használatához a sorban állás elkerülése érdekében. A készülék engedményre jogosít majd fel, és fel kell tölteni a megfelelő összeggel, amelyet lehajtáskor azonnal levesz a díjgyűjtő vállalat. A rendszámtábla felismerő rendszert a külföldi autók miatt fontos bevezetni. Az ALPR-hez egy applikációt kell majd letölteni, amit a bankkártyához kötnek: az autópálya-díj összegével a hitelkártyát terhelik majd meg, engedmény nélkül - írta az újság.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....