kamionverseny

Megnyerte az angol kamionbajnokságot a magyar OXXO Racing Team

2017.12.09.

Bravúros versenyzéssel szerezte meg az angol kamionbajnokság trófeáját a magyar OXXO Racing Team. A brit pilótával, Ryan Smith—szel versenyző magyar csapat a Brands Hatch-en megrendezett utolsó állomáson parádés teljesítménnyel szerzett futamgyőzelmet, ezzel megszerezve a bajnokság első helyezését.

November 4-5 között az angliai Brands Hatch adott otthont a brit kamionbajnokság utolsó futamhétvégéjének, ahova a magyar OXXO Racing Team nagyon jó esélyekkel, hatalmas pontelőnnyel érkezett. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy biztos a bajnoki cím, ehhez az utolsó futamokon is parádés teljesítményt kellett nyújtani.

A szombati időmérőn a csapat pilótája, Ryan Smith a második helyet szerezte meg az OXXO Racing Team piros-fehér-zöld színűre festett kamionjával, Jázminnal. Az első futamon végül bravúros vezetéssel győztesként ért célba, a szezon utolsó két futamán pedig - a fordított rajtsorrend miatt utolsó helyről indulva - a második helyen végzett. Így a kétszeres EB győztes, magyar OXXO Racing Team megvédte brit bajnoki címét a hétvégén, amihez természetesen rengeteg munka, gyakorlás és alázat vezetett.

Nagyon örülök, bár történt egy kis hiba a kvalifikáció során, mivel a transzponderünk nem működött tökéletesen. Meg voltunk győződve arról, hogy az első helyen kvalifikáltuk magunkat, de az időmérő rendszer csak másodiknak hozott ki minket. Megígértem a csapatnak és persze magamnak is, hogy véghezvisszük, amit elhatároztunk: már az első versenyen megszerezzük a bajnoki trófeát.

Sikerült valóra váltani azt, amit egész évben tervezgettünk és amiért ennyit dolgoztunk. Hihetetlenül boldog és nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a győzelemhez, különösen az OXXO Racing csapatának, a szerelőimnek, a szurkolóknak és persze a családomnak. Őszintén bízom benne, hogy még sok ilyen felejthetetlen pillanat vár ránk sportkarrierünk során - nyilatkozta Ryan Smith, a magyarok brit pilótája.



A hétvégét a Divízió 1 és Divízió 2 legjobb versenyzőit felvonultató gálafutam koronázta meg, ahol a magyar OXXO Racing Team bebizonyította, hogy méltó a brit bajnoki címre: Ryan brillírozásával ezt a tét nélküli versenyt is a magyar csapat nyerte. 

Az OXXO Racing Team természetesen hamarosan Budapesten is megünnepli ezt a hatalmas sikert, amit a szurkolóikkal is szeretne megosztani.



Kedves szurkolóim! Szeretnénk még egyszer megköszönni Nektek azt a kitartó és lelkes szurkolást, ami hozzásegített ehhez az elképesztő sikerhez és bár tudom, hogy lehetetlen, de szeretnénk viszonozni. Hamarosan Magyarországra látogatunk, ahol egy különleges party keretében ünnepeljük meg a győzelmet - üzent szurkolóiknak Ryan Smith. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....