Szlovákia
A gázolaj átlagára már folyamatosan az 1,50 eurós szint alá, a benziné pedig a 1,60 eurós küszöb alá került. Az idei csúcshoz képest 12-15 centtel olcsóbbak.
„A világpiaci olajárak csökkenése miatt az üzemanyagárak esnek. A világ második legnagyobb olajfogyasztójának számító Kínában a tavalyi évhez képest váratlanul, mintegy 3 százalékkal csökkent a fogyasztás. A kínai gazdaság nehézségekkel küzd, mindemellett az országban a sofőrök fokozatosan áttérnek az elektromos autókra” – mondta a Finlord tanácsadó cég áruelemzője a Markízának.
A következő napokban várhatóan még a mostaninál is olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj, de valószínűleg ezt követően már nem csökken az ára.
„Az üzemanyagok literenként egy-két centtel olcsóbbá válhatnak. De drasztikus áresésre már nem számítunk. Ennek oka az OPEC kartell továbbra is óvatos politikája, amely továbbra is korlátozza a piac olajellátását” – mutatott rá Tomčiak.
Ráadásul az olaj ára fokozatosan emelkedni kezd a tőzsdén, főként amiatt, hogy egyre nagyobb a geopolitikai kockázata annak, hogy Irán újra bekapcsolódik az Izraellel való konfliktusba. A piacokat az ukrajnai feszültség fokozódó eszkalációja is zavarja.