gyászjelentés

Meghalt Németh Kálmán

2023.09.25.

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 84. évében elhunyt dr. Németh Kálmán gyémántdiplomás okleveles gépészmérnök, a járműfenntartás győri szaktekintélye - írja gyászjelentésében a Széchenyi István Egyetem.

Dr. Németh Kálmán 1975-től 2005-ig, három évtizeden át  adjunktusi, majd docensi beosztásban oktatott a Széchenyi István Egyetemen, a jogelőd intézményekben. 1985-ben szerzett egyetemi doktori címet a „Fémporfelszórásos technológia fejlesztése az alkatrész felújításban” című értekezésével. 2005 óta nyugdíjas óraadóként vett részt a győri mérnökképzésben.

Szakmai, tanári munkájának meghatározó témaköre a járműfenntartás, a márkakereskedések és szervizek szakmai működtetése volt. Jegyzetei a gyorsan változó világ kihívásait folyamatosan követték. Felkészültsége, az elmélet és a piacképes gyakorlat szempontjait alkalmazó követelményei nagy szakmai elismertséget, tekintélyt jelentettek számára. 1993 és 2005 között a „Karosszéria” című szakmai folyóirat főszerkesztője volt.

Tudományos-szakmai életműve szempontjából a legfontosabb publikációja „Az autóbuszok egyedi karbantartási rendszerének kidolgozása”, amelyet jelenleg is alapműként jegyeznek.

Egyetemi oktatóként, állam- és záróvizsga bizottsági elnökként, tagként megismert hallgatóbarát, kollegiális megnyilvánulásai kiteljesítették szakmai felkészültségéből kialakult elismertségét.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében! - olvasható a gyászjelentésben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....
2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....
2026.09.02
A hosszú nyári autós utazások nemcsak a sofőrt, de az autót is próbára teszik. Az autópályás tempó....
2026.09.02
Az elektromos autók meglepően rövid idő után kerülnek ki a forgalomból Norvégiában, sőt bizonyos....
2026.09.02
A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek....