5 tengelyen - biztos kézzel

A megfelelő technika az alapja mindennek

2019.09.18.

„Neki pont szerencséje volt...” - Vajon mennyiszer hangzik el mondat így, amikor versenyről, vagy akár közúti balesetről beszélünk? A hetedik „5 tengelyen-biztos kézzel!” elődöntő négy csoportjának negyven versenyzője elmondhatja: nem a szerencsén, hanem a hozzáértésen és a felkészültségen múlik minden.

A verseny idén nem csak támogatói körében újult meg, de az elődöntő feladatismertetését illetően is. Idén a negyven elődöntős a versenynapja előtt kézhez kapta a feladatsort, amelynek az első és második feladatait kivéve maguk oszthatták be a sorrendet.

A szakmai csapat kreativitása kifogyhatatlan: nem csak a korábbi feladatokról fújták le a port és elevenítették fel az eredeti, vagy egy kis változtatással új formában, de mellettük újakat is álmodtak. A feladatok kivitelezése és megoldása sok esetben a mindennapi kihívásokat szimulálják, azonban kreatívabb, játékosabb formában. Sokak szemében tűnhet elrugaszkodottnak és merülhet fel bennük jogosan a kritika, hogy a minden napokban nem fordul elő, hogy az ablaktörlőre szerelt tűvel egy lufit kell kipukkasztania a sofőrnek.

Az elődöntő vezetéstechnikai szempontból okozhat kihívást, hiszen a feladatok megfelelő teljesítéséhez nem elegendő a félpótkocsi és a szerelvény teljes körű ismerete, mivel nagy fokú precízitás, odafigyelés és hozzáértés szükséges. A sofőröknek ezekkel a tulajdonságokkal feltétlenül rendelkezniük kell a mindennapi munkájuk megfelelő elvégzéséhez. Az elődöntőbe jutott negyven sofőr közül csak a tíz legprecízebb, legnagyobb odafigyeléssel és hozzáértéssel rendelkező versenyző került tovább a döntőbe. A versenyzői listáról és az elődöntő feladatairól itt olvashatnak részletesen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....