Mazda CX-5

Megérkezett az új Mazda CX-5

2016.11.22.

A kompakt szabadidő-autó második generációja a Los Angeles-i Autószalonon debütált.

Felfrissített dizájnnal, tisztább motorokkal és egy sor új technológiával mutatkozott be a CX-5 második generációja. Kifinomult keménység – ez a frázis volt az inspiráció a külső áttervezésénél, amely már több motívumot átvett a CX-3-asból, miközben az arányai azért felismerhetőek maradtak. Nem változott a 2,7 méteres tengelytáv, a rövidebb túlnyúlások miatt a kocsi hossza 5 mm-t csökkent.

Maga a karosszéria 10 mm-rel szélesebb, mint korábban, az A-oszlopot 35 mm-rel tolták hátrébb, és vadonatúj hűtőmaszkot is terveztek a kocsinak. Keskenyebbek lettek a lámpatestek, és a tetővonalat és a C-oszlopot is megváltoztatták a tervezők. Az A- és B-oszlopok ultranagy szilárdságú acélból készülnek, emiatt a karosszéria torziós merevsége 15,5 százalékkal javult.

A motorkínálat nem változik, 2,0 és 2,5 literes szívó benzinmotorokkal és 2,2 literes turbódízellel lesz kapható az autó, hatfokozatú kézi és automatikus váltókkal, amelyek karja 40, illetve 60 mm-rel került feljebb az emelt középkonzolon. Alapáron csak elöl hajt a CX-5, de felárért összkerékhajtás is rendelhető lesz.

A Mazda3 és Mazda6 után a CX-5-ben is megjelent a G-Vector Control rendszer, amely a motor nyomtékát szabályozza a kormány elfordításának függvényében, hogy optimalizálja a függőleges irányú terhelést a kerekeknél, simább futást okozva ezzel, és csökkentve a kormánykorrekciók igényét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....