Waberer's
Ünnepélyes keretek között vették át az idén aktuális megrendelésből a hatszázadik új Schmitz Cargobull pótkocsit a Waberer’s International Nyrt. képviselői a gyártó altenberge-i központjában. A lezárult beszerzés hozzájárult ahhoz, hogy továbbra is az egyik legmodernebb, legfiatalabb járműflottát üzemeltetheti a nemzetközi FTL fuvarozás piacvezető cége Európában.
A két vállalat hosszú évekre visszanyúló sikeres együttműködést tudhat maga mögött, melynek során a Waberer’s cégcsoport nemzetközi flottájában előkelő pozíciót foglaltak el a Schmitz Cargobull által gyártott eszközök.
A most meghirdetett tenderen széleskörű verseny zajlott, mely során a Schmitz ajánlata bizonyult legkedvezőbbnek. A 2017-es évben cserélt 600 darab pótkocsi a Waberer’s igényeinek megfelelő Mega típusú eszköz, melynek fele, azaz 300 darab intermodális, azaz kíséret nélküli vasúti szállításra és komp átkelésre is alkalmas. Emellett a gyártó korábbi megrendelésekből további 75 darab pótkocsit szállított le idén, valamint közel 30 hosszított hűtős, és további 5+5 egyedi specifikációjú hűtős eszközt ad át idén a Waberer’s-nek.
Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója a jövőre utalva kifejtette: „Stratégiánk fontos eleme, hogy az egyik legnagyobb és legmodernebb flottát üzemeltetjük Európában, ezért folytatni szeretnénk évről-évre a járműpark megújítását. Emellett folyamatosan keressük az innovációs lehetőségeket is, melyek a flotta gazdaságosabb üzemeltetését segíthetik, ezért a közeljövőben számos új technikai megoldást tervezünk kipróbálni, együttműködésben többek között a Schmitz Cargobullal.”
Kolnhofer Bálint, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „Legnagyobb ügyfelünkkel, a Waberer’s International Nyrt.-vel közösen a félpótkocsi szállítások mellett számos meghatározó projekten dolgozunk együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk olyan megoldások kidolgozására és bevezetésére, amelyek az üzemeltetési költségeket csökkentik, ugyanakkor egyre magasabb szintű kontroll-rendszert visznek az irányításba. Ilyen pl. a telematika rendszer, amely ma már nem csak a fuvareszköz pozícióját adja meg, hanem áruvédelmet jelent és a félpótkocsi összes műszaki paraméterét feldolgozza, akár irodából vagy okostelefonról vezérelhető. Új termékeink közül kiemelném a „Power Curtain”-t, amely prototípusát a napokban adjuk át Waberer’s-nek és mutatjuk be megbízói részére.”