MÁV

Megérkezett az első emeletes kocsiszekrény a dunakeszi járműjavítóba

2018.11.27.

A MÁV-Start 2019 végétől 11 darab nagykapacitású motorvonatot állít forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vasútvonalakon. A Stadler által gyártott, KISS elnevezésű emeletes jármű első kocsiszekrénye megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba (DJJ), ahol a betétkocsik összeszerelését végzik – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az új járművek jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, ugyanis a jelenleg gyártás alatt lévő 11 járműből 8 vonat betétkocsijainak összeszerelésére, a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. stratégiai együttműködése keretében, Dunakeszin kerül sor. Ezen felül 8 szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, és az összes jármű üzembe helyezése is itt történik. Az emeletes szerelvények összesen 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül, ezek gyártásáért a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központja felel.

Forrás: MÁV

A közlemény emlékeztet: a nagykapacitású motorvonat beszerzéséről tavaly áprilisban írt alá keretmegállapodást a MÁV-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított nyolc éven belül kerülhet sor. A szerződés összesen 40 motorvonat megrendelésére, lehívására biztosít lehetőséget az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskeretéből. Eddig összesen 11 darabot rendelt meg a vasúttársaság.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes, emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatok engedélyezett sebessége óránként 160 kilométer. Ezek összekapcsolhatóak a szintén Stadler gyártmányú FLIRT motorvonattal is. A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.26
Szigetújfalu közelében találták meg vasárnap a Verőcénél múlt szombaton történt hajóbaleset hatodik....
2024.05.26
A megújított Superb kombi változata akkor lép piacra, amikor a riválisok mezőnye ritkul, a....
2024.05.26
A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-....
2024.05.26
Akármilyen pop-up szolgáltatásra átalakítható lenne a Renault és együttműködő partnereik elektromos....
2024.05.26
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Drága a jogsi. ..
2024.05.26
Ha igazán belegondol az ember, egészen meglepő valahol, hogy a Mercedes haszongépjárműveket is árul....
2024.05.26
Vecsésen történt a súlyos közlekedési baleset, amelyről az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.26
Egy olyan rendszerről van szó, amelyben egy elektromos autóval rendelkező ház el tudja tárolni a....
2024.05.26
A BMW és MINI márkák hazai képviseletét ellátó, gyári tulajdonú leányvállalatot 2004 tavaszán....
2024.05.26
Őrült futamon, őrült végeredmény született vasárnap délelőtt. ..