videó

Megdöbbentő videókon a piroson áthajtók, érkezhetnek a bírságok

2023.03.10.

A piros lámpákon történő, legpofátlanabb áthajtásokból gyűjtött össze videókat a Budapesti Autósok Közössége. Természetesen most is olvasóik fedélzeti kamerái rögzítették az eseteket.

Az első felvételen a Nagykőrösi úton, a Méta utcai felüljárónál járunk. A fekete Volkswagen sofőrje úgy ment át a piros jelzésen, mintha az rá egyáltalán nem vonatkozott volna. A második videó Debrecenben forog. Szintén egy Volkswagen típusú autó sofőrje hágta át a piros jelzésre vonatkozó szabályt, méghozzá kielőzve a kocsisort, a kanyarodósávban.

A képre kattintva indul a videó.

A harmadik felvételen egy Békéscsabai esetet rögzített egy olvasónk, ahol egy fekete kisbusznak volt sietős dolga. A negyedik videón a Hungária körúton járunk. Itt egy Peugeot sofőrje előzött a piroson keresztül, szintén a kanyarodósáv használatával. Majd végül egy futár érezte úgy egy budapesti vasúti átjáróban, hogy számára nem lehet akadály a piros jelzés.

Ezzel sajnos most is adunk egy kis munkát a rendőrségnek, de úgy érezzük, hogy egyik eset mellett sem szabad elmenni és kivétel nélkül az összes eset tökéletesen beleillik a Civil Pofátlan(tan)ítás sorozatba - írja a Budapesti Autósok Közössége.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....