Forma-1

Megdöbbentő szám: ennyien nézték tévében Hamilton és Verstappen utolsó tavalyi, drámai csatáját

2022.03.19.

A Forma-1-es világbajnokság legutóbbi szezonjának zárófutamát 108,7 millió néző követte nyomon a televízió képernyője előtt – számolt be róla az F1 sajtószolgálata.

A 2021-es szezon utolsó versenyét december 12-én rendezték Abu-Dzabiban. A futam előtt a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a holland Max Verstappen (Red Bull) azonos ponttal állt a bajnoki címért folyó küzdelemben. A brit a rajttól magabiztosan vezette a futamot, ám néhány körrel a leintés előtt egy baleset miatt bejött a biztonsági autó a pályára. A futam utolsó körében, az újraindítás után Verstappen megelőzte Hamiltont, és először lett világbajnok, de ehhez vitatott versenybírói ítéletek is hozzájárultak, melyeknek nyomán Michael Masi eddigi versenyigazgatót csütörtökön menesztették a posztról.

A teljes televíziós nézőközönség 2021-ben 1,55 milliárd fő volt, 4 százalékkal több, mint a 2020-as idényben. A legalább egy futamot megnézők száma 2021-ben 445 millió fő volt. Kína volt a legnagyobb piac 70,8 millió egyedi nézővel, ez 2020-hoz képest 13 százalékos növekedés. Szintén jelentős növekedést regisztráltak Spanyolországban (plusz 272 százalék), Oroszországban (plusz 129 százalék) és az USA-ban (plusz 53 százalék). Az átlagos közönség 70,3 millió ember volt világszerte.

A közösségi médiában 2021-ben a Forma-1-es versenyeket követők száma 40 százalékkal 49,1 millióra nőtt, a videómegtekintéseké 50 százalékkal 7 milliárdra, a teljes világhálós nyomon követés pedig 74 százalékkal 1,5 milliárdra emelkedett. Az oldalletöltések száma 23 százalékkal 1,6 milliárdra növekedett.

"A 2021-es szezon különleges volt" - mondta Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója. "Nagy csata folyt végig, és az utolsó futamon dőlt el a vb-cím. Bár a koronavírus miatt korlátozottak voltak a lehetőségeink, nagyszerű volt látni a 2,6 millió szurkolót a lelátókon szerte a világon. Nagyon erős számokat láthattunk a tévéközvetítésekben és a digitális platformjainkon is, ami ismét azt mutatja, hatalmas az érdeklődés a Forma-1 iránt."

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.18
A HangZóna mai vendége Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2025.12.18
Már péntektől a megszokottnál több jármű forgalomba állításával készül a MÁV-csoport az ünnepi....
2025.12.18
Aki télen kint parkol autójával, annak gyakran reggel első dolga a jég letakarítása. A jégkaparás....
2025.12.18
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti....
2025.12.18
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a Rheinmetall 29....
2025.12.18
A karácsonyi és az újévi időszakban a környéken élők nyugalma érdekében szünetel majd a Flórián....
2025.12.18
A Kia PV5 elnyerte a 2026-os International Van of the Year (IVOTY) díjat, amely a könnyű....
2025.12.18
2025 őszén színtiszta ujjgyakorlatként prezentálta négykerekű terepmotor-koncepcióját a Toyota.....
2025.12.18
A korábban a világ legszebb karácsonyi vásárává választott budapesti Vörösmarty téri ünnepi vásár....
2025.12.18
Az új alkalmazás célja, hogy a Volvo-tulajdonlás még egyszerűbbé, biztonságosabbá és élvezetesebbé....