együttműködés

Mediterrán vérvonalak találkozása

2017.01.26.

A SEAT és a Ducati egy éves megállapodást kötött a MootoGP világbajnokságban történő közös megjelenésről. A 300 lóerős SEAT Leon CUPRA, a spanyol márka történetének legnagyobb teljesítményű modellje lesz a MotoGP világbajnokság rövidesen induló új szezonjában a Ducati Csapat hivatalos gépkocsija.

A SEAT és a Ducati a Volkswagen-csoport tagjai, és osztják az olyan értékeket, mint „a dinamizmus, a formatervezés szenvedélye valamint az innováció iránti elkötelezettség” - mondta a SEAT stratégiai, üzletfejlesztési és operációs részlegének sportért felelős vezetője, Antonino Labate. Hozzátette, hogy ezek az értékek a SEAT Leon CUPRA alapvető értékei is, ami a Ducati Csapat hivatalos gépkocsijaként idén márciusban éjszakai versenyen debütál a katari Losail pályán. Mindkét márkában közösek az autó-, illetve a motorversenyeken elért kiváló eredmények. 1970 óta a SEAT Sport részlegének szakértői irányításával a spanyol márka túraautó világbajnokságot (WTCC) nyert 2008-ban és 2009-ben, több, mint 25 rali győzelmet és bajnoki címet tudhat magáénak, illetve sikeresen szervezett márka versenyeket az egész világon.

Hasonló módon az olasz márka már 14 éve vesz részt a MotoGP világbajnokságon, ezen időszak alatt 33 versenyt nyert, illetve maga mögött tudhat 24 Superbike világbajnoki idényt, melyen 17-szer nyerte el a gyártók világbajnoki címét, és részt vett több nemzeti bajnokságban is. 2007-ben a csapat az ausztrál Casey Stonerrel megnyerte a MotoGP világbajnokságot.

A Ducati MotoGP Csapat sportigazgatója, Paolo Ciabatti a megállapodás kapcsán elmondta: „Örülünk, hogy a SEAT-ot mint a csapat hivatalos autóját üdvözölhetjük a MotoGP világbajnokság 2017. évi szezonján. Ez a Ducati számára nagyon izgalmas idény lesz Jorge Lorenzóval és Anrea Doviziosóval. A SEAT Leon CUPRA nagyon sportos modell, és biztosak vagyunk abban, hogy a versenyzőink és a csapatunk tagjai már türelmetlenül várják, hogy minél előbb vezethessék az új autót.

A Ducati Csapat hivatalos gépkocsija, a 300 lóerős SEAT Leon CUPRA a barcelonai székhelyű márka történetének eddigi legnagyobb teljesítményű autója, és egyben a leggyorsabb is, 0 km-ről 100 km-re csupán 4,9 másodperc alatt gyorsul fel. Az új modell, amely márciusban kerül a márkakereskedőkhöz, a SEAT márka értékeit képviseli, amikor a vonzó formát a legkorszerűbb technológiával vegyíti. A MotoGP világbajnokság idei szezonjának kezdetét március 23-ára tervezik Katarban. A versenysorozaton összesen 18 futam lesz négy földrész 15 országában, és azokat több, mint 2.6 millió néző tekinti majd meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....