MÁV

MÁV: vasárnap lép életbe az új vasúti menetrend

2016.12.07.

December 11-én lép életbe az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend, amely szerint egyebek mellett Budapest egyes elővárosi vonalain több járat közlekedik majd - közölte a MÁV-Start az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyes vonalakon sűrűbb vonatközlekedést és új, közvetlen összeköttetéseket hozó 2017-es menetrenddel a vasúttársaság célja, hogy az elmúlt évek európai uniós forrásokból elvégzett beruházásainak, pálya- és járműfejlesztéseinek előnyeit kiaknázva tovább javítsa hatékonyságát és versenyképességét, továbbá még kényelmesebbé, vonzóbbá tegye a vonatozást.


Az elővárosi közlekedésben új járatok indulnak Budapest és Oroszlány, illetve a főváros és Martonvásár, Sárbogárd, Vác, Gödöllő, Hatvan, valamint Szolnok között. Decembertől Budapest és Veszprém között - egy délelőtti vonatpár kivételével - óránként közlekednek a vonatok. Veszprémből Budapestre a kora reggeli, Budapestről Veszprémbe a délutáni időszakban pedig további szerelvények közlekednek munkanapokon, így csúcsidőben félóránként járnak a vonatok ezen a vonalon. A főváros és Miskolc, valamint Sátoraljaújhely között módosul a menetrendi struktúra.

A nemzetközi vonatközlekedésben nem hoz jelentős változást a decemberi menetrendváltás, de az Agram IC helyett visszatér a Kvarner vonatnév, a járat új útvonala szerint pedig Zágráb helyett egész évben a horvátországi Fiuméig (Rijeka) jár. A jövő vasárnaptól érvényes menetrend megtekinthető a MÁV-csoport honlapján a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/2016-2017-evi-menetrend címen.

A közlemény szerint 2017-ben éreztetik majd hatásukat a legfrissebb fejlesztések, mint az e-vonatjegy novemberi bevezetése, a székesfehérvári állomás felújításának decemberi befejezése és a legutóbbi megrendelésből származó FLIRT motorvonatok utolsó egységeinek forgalomba állítása. Az utóbbival kapcsolatban kiemelték, hogy annak eredményeként a budapesti elővárosi és a távolsági forgalomban újabb viszonylatokban közlekedtetik a korszerű járműveket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....