Rába

Másfél évtized után ismét osztalékot fizet a Rába Nyrt.

2017.04.13.

Ezer forintos névértékű papírjai után részvényenként húsz forint osztalékot szavaztak meg csütörtöki győri közgyűlésükön a Rába Járműipari Holding Nyrt. tulajdonosai, a közel 99 százalékos szótöbbséggel elfogadott határozat alapján június 12-én kezdődik a mintegy 276 millió forint kifizetése

Az igazgatóság előterjesztésével szemben 50 forintos összeget javasoltak a kisrészvényesek, akik olyan osztalékpolitika elfogadását javasolták, amelyben a nemzetközi számviteli elvek szerinti (IFRS) adózott eredmény felét, de papíronként legalább 50 forintot fordítanak minden évben osztalékfizetésre. Az erről szóló három kezdeményezés mindegyike egy-két százalékos támogatást kapott a voksolásnál.

Pintér István, az osztalékot legutóbb 2002-ben fizető társaság elnök-vezérigazgatója a tanácskozáson jelezte: a 2016-os évben lezárult a Rába "hitelmentesítési programja", aminek eredményeként adósságuk az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) negyede csupán, beindult az a többéves program, amelynek részeként 12,4 milliárd forintnyi beruházást és fejlesztést valósít meg a társaság, emellett pedig elkezdődhet az osztalékfizetés is.
A piaci környezetről szólva elmondta, az Egyesült Államok országúti teherautó-piaca várhatóan idén éri el "a gödör alját", de a tengerentúli kedvezőtlen folyamatokat az európai piac fejleményei ellensúlyozzák. Szólt arról is, hogy a szovjet utódállamok piaca elkezdett magára találni. Közlése szerint ez a korábbi tartozások visszafizetését és a rendelések növekedését is jelenti, megemlítve, hogy a busz-futóművek mellett a Rába belépett a nehéz terepen mozgó speciális járművek piacára is.

A február végén közzétett éves beszámoló szerint tavaly csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele, EBITDA-ja, valamint üzemi eredménye; a 42,6 milliárdos konszolidált árbevétel 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A 4,1 milliárdos EBITDA 7,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a kereken kétmilliárdos üzemi eredmény pedig 8,3 százalékkal. Tavaly a 4 milliárd forintot meghaladó EBIDTA-termeléssel párhuzamosan további 2,3 milliárd forinttal csökkent a bázisidőszakban is már rekordalacsony nettó hitelállomány, amely mindössze 1,1 milliárd forintot tett ki a negyedik negyedév végére. A nyereséges és hatékony működésnek köszönhetően a társaság saját tőkeállománya 9,2 százalékkal nőtt tavaly.

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....