Ford

A márkák között is márka Ford

2014.01.18.

A YouGov márkalistája szerint a 2013-as év legnépszerűbb márkája az Amazon volt, amelyet másodikként – és egyben egyetlen autógyártóként a 25-ös listán – rögtön a Ford követ.

A nagy számban eladott e-könyvolvasói és ingyenes házhoz szállítása miatt látványosan menetelő Amazon, és az értékesítéseit, valamint piaci részesedését valamennyi kontinensen növelni tudó – egyébiránt Magyarországon is piacvezető autómárkának számító – Ford mögött a Subway, a History Channel és a Lowe's sorakozik a listán.

A YouGov úgy mérlegeli a márkák megítélését, hogy megkérdi a fogyasztókat, hallottak-e valamilyen negatív vagy pozitív dolgot az adott vállalatról, majd a pozitív visszajelzésekből kivonva a negatív vélemények számát 100 és mínusz 100 között pontozza a márkákat.


A Ford a tavalyi évben az első helyen végzett, és az idei évben is csak éppen, hogy lemaradt az "aranyról". A márka megítélésébe nagy szerepet játszik minden idők legerősebb, sokszorosan díjnyertes modellportfóliója, és a vállalat által az elmúlt két évben bemutatott forradalmi technológiák, aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerek egész sora.

A Fordnak ítélt kiemelkedő nemzetközi szakmai elismerések között a vállalat által bemutatott aktív biztonsági rendszerek révén szerzett 7 Euro NCAP Advanced díjon felül szerepel a 2012-es és 2013-as ’Év Motorja’ díj az 1.0 EcoBoost motor, a 2013-as ’Év Haszongépjárműve’ díj a Transit Custom, a 2014-es ’Év Haszongéprjárműve’ díj a Transit Connect, a 2013-as ’Év Pickupja’ díj a Ranger, valamint az AUTOBEST 2013 díj a B-Max révén - hogy csak a legfontosabbakat említsük.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....