Autó, Motor és Tuning Show 2014

Már Magyarországon a Pikes Peak-győztes Peugeot

2014.03.19.

Megérkezett az országba a világ leghíresebb hegyiversenyén tavaly Sébastien Loebbel óriási rekordot felállító Peugeot 208 T16. A 875 lóerős és 875 kilogramm tömegű versenyautót magyar formatervezője, Bocsi Attila mutatja majd be az Autó Motor és Tuning Show keretében megrendezésre kerülő Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon március 21-én pénteken, 13:30-kor.


Az utcai Peugeot 208-asra csak nyomokban hasonlító 208 T16-ossal a Peugeot a coloradói hegyiversenyen az Unlimited kategóriában indult, mivel ebben az osztályban csak minimális megkötések vannak az autó technikai paramétereit illetően. Így fordulhatott elő az, hogy a hatalmas hátsó szárnyat a Le Mans-i Peugeot 908-asról tették át az összkerékhajtású, középmotoros raliautóra. A 3,2 literes biturbó V6-os benzinmotor mind a 875 lóerejének csak egy-egy kilogrammot kellett mozgatnia, így nem csoda, ahogy a kocsi 1,8 (!) másodperc alatt érte el a 100 km/órát, de a 200 km/h is megvolt neki 4,8 másodperc alatt.

A felfüggesztés kettős keresztlengőkaros nyomórudas, a 18 colos magnézium felnik mögött megbújó  karbon-kerámia féktárcsák átmérője elöl 380, hátul 355 mm. Az autó hossza 4,5, szélessége kereken 2, magassága 1,3, a tengelytáv 2, a nyomtáv elöl-hátul 1,69 méter. A karosszéria tervezője a korábban már más Peugeot modelleken is dolgozó magyar Bocsi Attila volt, aki elkísérte az autót magyarországi útjára.

Bocsi és a már legendásnak mondható Peugeot versenyautó a március 21-23 között a Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő Autó Motor és Tuning Show keretében megrendezett Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításra („D” pavilon) érkezik, ahol a múlt, és a jelen nagyjai mellett a jövő tehetségeivel is találkozhatnak a látogatók. A maga nemében egyedülálló kiállítás az Autós Nagykoalíció gondozásával és támogatásával jött létre.

Március 21-én 13:30-kor, fél órával a kiállítás hivatalos megnyitó ünnepsége után egy interaktív prezentáció keretében mutatja be Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a kiállításon személyesen is megjelenő 16 vendéget, akik a ma élő, és a világ autógyártásában jelentős szerepet játszó magyar mérnököket, fejlesztőket, tervezőket képviselik ezen az eseményen.

A kiállításon a magyar tervezők munkái eredetiben és maketteken is megtekinthetők. A Peugeot versenyautója mellett a másik nagy látványosság az lesz, ugyanis a prezentáció alatt kerül leleplezésre a Tárnok Zsolt által teljesen áttervezett BMW e30-as.

 

Személyesen is találkozhatnak a prezentáció során és után:

-Hanula Barnával, a Bugatti Veyron motorjának tervezőjével, és a motorral

-Tárnok Zsolttal, a Mazzanti és a BMW e30 tervezőjével,

-Havassy Péterrel, rally motorok tervezőjével és készítőjével,

-Németh Gáborral, a Mercedes B osztály és CLA közreműködő tervezőjével,

-Cserkuti Józseffel, aki világbajnok modellautókat készít,

-Stefan Lengyel professzorral,

-Réfy Imrével, aki a quadot feltalálta és tervezte,

-Ikotics Istvánnal és az általa tervezett és létrehozott speciális vezetést oktató autóval,

-a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanáraival és egykori diákjaival: Koós Pállal (MOME), Scherer Józseffel (MOME), Stegmár Ákossal (BMW), Wittinger Csabával (Renault), Dániel  Tündével (VW), Fogarasi Benkő Lászlóval (VW) és az általuk megálmodott autók makettjeivel,

-a Formula Student öt csapatával és elkészült járműveikkel,

-a Kecskeméti Főiskola GAMF csapatával és a Megameterrel, amely 3082 km-t tett meg egy liter benzinnel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..