Renault Clio

Már álcázva tesztelik az új Renault Cliot

2019.01.30.

Éppen sarkvidéki tesztjein gyűrik a Renault Clio következő generációját, a kémfotósok pedig le is kapták az álcázott tesztautót. Már Genfben bemutatkozhat?

Forrás: Motor1.com

Havas tesztje során kapták le a Motor1.com kémfotósai a Renault Clio következő generációját, ami minden eddigi tesztalanynál kevesebb álcát kapott a svédországi útjához. A friss képeknek köszönhetően jobban kivehető a francia kisautó sziluettje, ahogy a jellegzetes hűtőrács alakja is, ami állítólag mostantól jobban hajaz majd a Mégane formavilágára. Jól látszik, hogy a hátsó ajtók kilincse továbbra is a C-oszlopban lesz, és a Renault-Dacia együttműködés különleges lemezfelnije is folytatja útját, amire azért volt különösen büszke a francia gyár, mert az ötküllős dísztárcsák mögött szinte észrevételnül képes megbújni. Hasonlót használ egyébként az Opel is.

Forrás: Motor1.com

Az utastérről csak pletykák lengenek, mik szerint a nagyobb modellekből ismert álló helyzetű érintőképernyő, Android-alapú rendszerrel már a Clioban is elérhető lehet, ezzel felváltva a középkonzol temérdek gombját. Nyilván az anyagminőségen is dolgoznak majd, és a sofőrsegédek terén is érdemes fejlődést várni. Az új Clio ugyanarra a CMF-B platformra épülhet, mint a Nissan Micra, míg alapmotorjának a jól ismert 0,9-literes TCe erőforrást várhatjuk. Ha valami erősebbre vágynánk, akár a Renault-Daimler friss fejlesztésű 1,3-literes motorjaira is számíthatunk, illetve, ha megmaradnak a dízelek, akár a jó öreg 1,5 Blue HDi motorokra is. Mild-, illetve plug-in hibrid változatok érkezését már most jóváhagyta a francia gyár.

 

Forrás: 
Motor1.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....