Nissan Leaf

Már 10 000 előrendelés érkezett az új Nissan Leafre

2017.12.24.

Októberi bemutatása óta nagy érdeklődés övezi az új villanyautót az európai ügyfelek részéről. 2018 februárjában érkeznek meg az első példányok a megrendelőkhöz.

2010-ben, amikor Európában megjelent a Leaf első generációja, a legtöbb versenytárs márka kétkedve fogadta a Nissan innovációját. Azóta az ügyfelek elektromos járművekkel kapcsolatos hozzáállása és érdeklődése megváltozott, a kereslet ötszörösére nőtt 2012 óta. Az autómárkák nagy többsége éppen most fejleszti ki első generációs elektromos járművét.

Ezzel a szemben a Nissan minden információt felhasznált, melyet az eddigi 83 000 európai ügyfél visszajelzései alapján szerzett, és amit 2010 óta megtanult, ezt a tudást pedig egy vadonatúj járműbe csomagolta. Két hónappal az európai bemutató után, az értékesítés hivatalos megkezdése előtt az európai Nissan forgalmazókhoz már 10 000 előrendelés érkezett be az autóra. 2010 ugyanezen időszakában – amikor az ügyfelek először találkozhattak ezzel az új és izgalmas, azonban akkor még szokatlan technológiával – az első generációs Leafre érkezett megrendelések száma mindössze néhány száz volt.

Már megvan a magyar ár is

Az új Leaf négy felszereltségi szinttel vásárolható meg: Visia, Acenta, N-Connect és Tekna. A nagyobb, 40 kWh-s, 378 km-es (NEDC) hatótávot kínáló akkumulátorral a villanyautó induló ára állami támogatással 8 490 000 Ft. A kezdő Visia felszereltségi szint is olyan extrákat tartalmaz már, mint a 6 légzsák, infotainment rendszer, e-Pedál, távolsági fényszóró asszisztens, Intelligens sávelhagyás-jelzés és –megelőzés vagy az Intelligens holttér-figyelő.

A szeptemberi japán bemutató óta stabilan nőtt Európában az új Leaf lendülete és az ügyfelek érdeklődése. Eddig úgy érkezett 10 000 megrendelés, hogy az autó még nem tekinthető meg a Nissan márkakereskedésekben, nem volt lehetőség tesztvezetésére, és nem volt az ügyfeleket célzó reklámkampány és promóció sem. Az új Leaf gyártása már megkezdődött az Egyesült Királyságban, a Nissan Europe sunderlandi gyárában. Az első ügyfelek 2018 februárjában kapják meg autóikat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....
2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....