autógyártás

Magyarok a Világ Járműgyártásában

2014.03.10.

Március 21-23 között lesz a Budapesti Vásárközpontban az Autó Motor és Tuning Show keretében az Autós Nagykoalíció gondozásában és támogatásával a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítása, ahol a múlt és a jelen nagyjai mellett a jövő tehetségeivel is találkozhatnak a látogatók.

A kiállítás a D pavilonban jelentkezik, március 21-én 13:30-kor, közvetlenül a hivatalos megnyitó ünnepsége után egy interaktív prezentációra vár mindenkit az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István. A kiállítás megálmodója a rendezvény jelentőségét méltatja, valamint bemutatja a személyesen is megjelenő vendégeket, akik a ma élő, és a világ autógyártásában jelentős szerepet játszó magyar mérnököket, fejlesztőket, tervezőket képviselik az eseményen. A prezentáció alatt leplezik le a Tárnok Zsolt által tervezett BMW e30 gépjárművet.

A megjelentek személyesen is találkozhatnak a prezentáció során, illetve az után Hanula Barnával, a Bugatti Veyron motorjának tervezőjével, és a motorral, Tárnok Zsolttal, a Mazzanti és a BMW e30 tervezőjével, Havassy Péterrel, rally motorok tervezőjével és készítőjével, Németh Gáborral, a Mercedes B osztály és CLA közreműködő tervezőjével, Cserkúti Józseffel, aki modell autókat készít, Bocsi Attilával, aki a Peugeot tervezője és részese a 2013-ban győztes Pikes Peak versenyautó sikerének, Antal Krisztiánnal, aki önálló Pikes Peak versenyautóval készül a következő versenyre.


Hanula Barnával, a Bugatti Veyron motorjának tervezőjével is lehet találkozni

Továbbá Stefan Lengyel professzorral, Palkovics László akadémikussal, Réfy Imrével, aki a quadot feltalálta és tervezte, Ikotics Istvánnal és az általa tervezett és létrehozott speciális vezetést oktató autóval, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanáraival és egykori diákjaival, köztük Koós Pállal (MOME), Scherer Józseffel (MOME), Stegmár Ákossal (BMW), Wittinger Csabával (Renault), Dániel Tündével (VW), Fogarasi Benkő Lászlóval (VW) és az általuk megálmodott autók makettjeivel, a Formula Student öt csapatával és elkészült járműveikkel, a Kecskeméti Főiskola GAMF csapatával és a Megameterrel, amely 3082 km-t tett meg egy liter benzinnel.

A rendezvényen megtekinthető a Peugeot 208 T16 versenyautó eredeti példánya, amely 2013-ban nagy fölénnyel megnyerte a híres coloradó-i Pikes Peak hegyi versenyt. Jó tudni, hogy a kiállításon a magyar tervezők munkái eredetiben és maketteken is láthatók lesznek.

Az Autós Nagykoalíció és elnöke, Knezsik István szeretettel vár mindenkit március 21-én 13 órától a kiállítás megnyitóján és a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás bemutatóján a Hungexpo Vásárközpont D pavilonjában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....