Magazin

Magyarok a világ járműgyártásában: Dr. Anisits Ferenc

2013.08.08.

Az 1938-ban Szolnokon született Dr. Anisits Ferenc 1980-ban kezdett el dolgozni a BMW-nél, azon belül is az ausztriai Steyr-ben alapított dízelfejlesztő központ gyakorlatilag első vezetőjeként. Irányításával nem csak új motorcsaládok születtek, de túlzás nélkül állítható, tevékenységével új fordulatot vett a bajor márka története.

Dr. Anisits Ferenc és a V8-as dízelmotor, 1999

Elmondása szerint annak idején egy fejvadász kereste meg, anélkül, hogy tudná, melyik cég érdeklődik iránta. Anisits nem véletlenül került a hatékony és sportos dízelt fejleszteni tervező bajor konszern látóterébe: a Magyarországról 1964-ben távozó szakember akkor már számos nyugat-európai nagyvállalatnál dolgozott különböző járművek, mezőgazdasági gépek, hajók, teherautók, autóbuszok és személyautók dízelmotorjainak fejlesztésén és gyakorlati tapasztalatait cikkekben, tanulmányokban is megfogalmazta, miközben kitünő minősítéssel doktorált le a braunschweigi műszaki egyetemen.

A csapatával fejlesztett első BMW dízelmotort 1983-ban mutatták be: a 115 LE teljesítményű, turbófeltöltésű és örvénykamrás rendszerű, soros hathengeres erőforrás a BMW 524td modellt hajtotta. Két évre rá készen volt a BMW dízelmotorok első atmoszférikus kivitelű változata a BMW 324d modellben, 86 LE teljesítménnyel. Vezetésével 1987-ben elkészült a digitális dízelelektronika, az első dízelmotorok számára kifejlesztett elektronikus motorszabályzás, amely a BMW 524td és a BMW 324td modellekben jelent meg.

1991-ben jött a soros hathengeres dízelmotorok második generációja, 1994-ben pedig a BMW első négyhengeres dízelmotorja: a soros hathengeres erőforrásból származtatott, 1,7 literes konstrukció a BMW 318tds modellben 90 lóerőt teljesített. Két évvel később már a felsőkategóriájú 7-es BMW-t is kínálták dízelmotorral, 1998-ban pedig bemutatták a négy- és hathengeres dízelmotorok új generációját: hengerenként négyszelepes technika, elektronikus szabályzású, változó geometriájú turbó,136 LE teljesítményű négyhengeres konstrukció, első ízben közvetlen befecskendezéssel és magasnyomású szivattyúval. Az új hathengeres motor pedig, első alkalommal common-rail közvetlen befecskendezéssel, 184 LE teljesítményével a világ legerősebb személyautó-dízelmotorja volt akkoriban... Nem sokkal maradt el ettől teljesítményben az egyévvel később bemutatott, első biturbó feltöltésű és majd’ négy literes, V8-as BMW dízel, amely a 740d-ben kapott helyett.

A Dr. Anisits által vezetett dízelfejlesztő részleg 2002-ben elnyerte az „Év legjobb BMW csapata“ kitüntetést a cég fő tulajdonosai által alapított Quandt Alapítványtól. Dr. Anisits Ferencet Steyr városa kitüntette a helyi ipar fejlesztésében végzett eredményeiért, Szolnok pedig díszpolgárává avatta.

Anisits ugyanakkor az eddigi legnagyobb szakmai kitüntetésének az Ernst Blickle díjat tartja, amit 1995-ben kapott meg, eddig egyedüli magyarként. A szakmában a legrangosabb innovációs díjnak tekintett elismerés értékelése eképpen szólt: "Kiemelkedö úttörő érdemeinek méltatásaként az elektronikus szabályozás a dízel személyautóknál történt világszerte első sorozatgyártásának bevezetéséért". A kétévente odaítélt díj a kimelkedő tudományos munkáért jár és 100.000 eurós pénzjutalmával az egyik legmagasabb összeget adó egyéni kitüntetés. A díj rangját mutatja, hogy azt a BMW csoport részéről eddig még egy valaki nyerte meg 2003-ban: Joachim Milberg professzor, aki 1993 és 1999 között a BMW igazgatótanácsának tagja, majd 2002-ig elnöke volt, azóta pedig, a mai napig, ő a cég felügyelőbizottságának elnöke.
A nyugdíjas Dr. Anisits jelenleg Ausztriában, Bad Hall-ban él.

Anekdoták, mondások Dr. Anisits Ferenctől

- Anisits Ferenctől egyszer azt kérdezte egy újságíró, nem volt-e hátrányos pályafutására a magyar származás, amire így válaszolt: „Nem! Nem az számít, hogy honnan jövünk, mert az irány, amit választunk, határozza meg, hová fogunk érkezni.“
- „A tanulás olyan mint az ár elleni úszás. Amint abbahagyjuk, visszasododor az áramlás.“
- „ Az élet olyan, mint a kerékpározás. Aki abbahagyja a pedálozást, lezuhan a kerékpárról.“
- „Az irigység az elismerés legőszintébb formája.“
- „Ha az elöttem haladó nyomában járok, sohasem tudom megelőzni.“
- „Aki egy helyben topog, annak nem nő fű a lába alatt.“

Pár kérdés Dr. Anisits Ferenchez

Mit tartott a legnagyobb kihívásnak, amikor elkezdett dolgozni a BMW-nél?
- Azt, hogy mint a személyautók terén tapasztalatlan, gyakorlatilag az utcáról toborzott vezetőként a többnyire osztrák munkatársakból olyan csúcsteljesítményre képes csapatot formáljak, amely a BMW vásárlók igényeinek megfelelö dízelmotorokat fejleszt.
Mikor ébredt rá Ön és csapata, hogy az Önök által fejlesztett motorok forradalmi változást jelentenek majd?
- Már a második dízelmotor generáció tervezésének elkezdése elötti nagy belső viták után, amikor a felsővezetést meggyőzve, sikerült a véleményemnek érvényt szerezni. A döntés az volt, hogy nem fogjuk a konkurencia dízelprogramját utánozni és szívómotorokat különbözö hengerszámban kifejleszteni, hanem a „sportos dízelt“ feltöltött formában fogjuk megvalósítani. A döntés későbbi eredményét és a forradalmi változást a szakmai folyóiratok címlapján olvashattuk.

A legemlékezetesebb az Auto Bild 1991. decemberi számának dízel és benzines BMW-ket összehasonlító tesztje volt, a következő címmel: „99% BMW, 1% dízel”. Ez volt az áttörés. Ezt az újságot megőriztem.

Mik a legkedvesebb emlékei a BMW-s időkből?
- A harmadik dízel generációt Felső-Ausztriában mutattam be a szenior menedzsmentnek, az egyes részlegek vezetőinek. Összehasonlításként minden jelentös konkurencia autóját felvonultattam, ezeket két napig teszteltük. Az összefoglaló értékelést a fejlesztési vezető foglalta össze: „Ezzel a programmal a BMW óriási versenyelőnyre tesz szert. Anisits úr küzdelme a dízelmotor házon belüli ellenzőivel szemben ezennel véglegesen, a dízel javára, eldőlt.“ Ezek után a cég saját repülögépével Münchenbe repültünk, igen jó hangulatban. Ott, a „Négyhenger” falai között már más döntésért küzdöttünk együtt, méghozzá a dizelmotoros versenyautó sikeres startjáért a nürburgringi 24 órás versenyen. Nemcsak a vitában, de a versenyen is nyertünk. Rózsaszínű felhőkön repültem azidőtájban. Feleségem sejtelmesen megkérdezte: „Szerelmes vagy?“ Nem, válaszoltam, de hasonló érzésem van, mint az elsö szerelemnél.
Szintén kedves emlék, hogy Eberhard von Kuenheim, a BMW akkori igazgatótanácsi elnöke és Burkard Bovensiepen, a BMW Alpina tulajdonosa, valamint újságírók társaságában a Genfi Autószalonon beszélgettünk. Valaki feltette Kuenheimnek a kérdést: „Miért éppen Dr. Anisits lett a BMW dízelfejlesztésének vezetöje?” Kuenheim az ö megszokott, csendes, precíz stílusában válaszolt: „Dr. Anisitst egyszerűen kitaláltuk.” Ez a rövid válasz két információt tartalmazott: Olyan valakit keresett, aki szakember, csapatépítő, menedzser, ugyanakkor küzdőképes a belső dízelellenzőkkel szemben. Természetesen teljesült ez a terve is, Anisits küldetése az ő által előre programozott sikerrel járt...

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....