nagycsaládosok autóvásárlási támogatása

Magyar Lízingszövetség: népszerű a nagycsaládosok autóvásárlási programja

2020.04.26.

Már közel 3300-nál jár a nagycsaládosok autóvásárlási programjában a lízing segítségével megvásárolt autók száma - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.

A szervezet adatai szerint márciusban 438 szerződést kötöttek, a program tavaly júliusi indulásától kezdve pedig több mint 9 milliárd forint értékű finanszírozást nyújtottak a lízingcégek a hétüléses új autókhoz.

Az első három hónapban 1459 új hétüléses - maximum 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható - kocsihoz nyújtottak finanszírozást a magyar lízingcégek, a nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavalyi júliusi rajtja óta pedig összesen 3277 járműre kötöttek szerződést - közölte a lízingszövetség.

A közlemény idézi Tóth Zoltánt, a szervezet főtitkárát, aki elmondta, hogy egy-egy szerződés esetében az átlagos finanszírozott összeg meghaladja a 2,8 millió forintot.

Kedvezőnek nevezte, hogy kevés lízingkérelem nem kapott zöld jelzést a program indulása óta, a jóváhagyott igénylések aránya ugyanis továbbra is kimagaslóan nagy.

A lízingszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programja jól működik és sikeresnek mondható a lízingpiac oldaláról is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....