Bosch

A magyar költségvetéshez mérhető a Bosch csoport árbevétele

2024.02.09.

Növelte forgalmát és javította eredményét tavaly a Bosch csoport - közölték a napokban az MTI-vel.

A technológiák és szolgáltatások szállításával foglalkozó csoport a 2023-as üzleti évben várakozásai szerint teljesített. Az előzetes adatok alapján az árfolyamhatások nélkül 8 százalékos, azt figyelembe véve 4 százalékos növekedéssel, 91,6 milliárd euró árbevételt ért el. (Ez közelítette a 36 ezer milliárd forintot, miközben a magyar költségvetés 2024-re 38 ezer milliárd bevételi főösszeggel számol.) Az 5 százalékos bevételarányos üzemi eredmény enyhe javulást mutat a megelőző évi 4,3 százalékoshoz képest.

Vegyesen alakult a tavalyi árbevétel a Bosch egyes szektoraiban. A mobilitás üzleti ágazat érte el a legnagyobb, 56,3 milliárd euró árbevételt 7 százalékos, árfolyamhatások nélkül 11 százalékos növekedéssel. A HydraForce felvásárlásának hatására az ipari technika üzleti szektor 7,5 milliárd euró árbevétele 8 százalékkal, árfolyamhatások nélkül 10 százalékkal haladta meg a 2022. évit.

A fogyasztási cikkek üzleti szektor árbevétele 7 százalékkal, árfolyamhatások nélkül 1 százalékkal, 19,9 milliárd euróra csökkent, részben az elektromos kéziszerszámok és a háztartási gépek iránti kereslet visszaesésére. Tavaly 9 százalékkal, árfolyamhatások nélkül 11 százalékkal, 7,6 milliárd euróra nőtt az energia- és épülettechnika üzleti terület árbevétele.

Vegyesen alakult regionális téren a Bosch bevétele, a legnagyobb növekedés Európában és Észak-Amerikában volt. Európában az árbevétel 6 százalékkal, árfolyamhatások nélkül 8 százalékkal 46,8 milliárd euróra nőtt. Észak-Amerikában az árbevétel 4 százalékkal, árfolyamhatások nélkül 8 százalékkal, 15,2 milliárd euróra emelkedett.

A Dél-Amerikában az 1,7 milliárd euró árbevétel 6 százalékkal alacsonyabb az előző évinél, míg árfolyamhatások nélkül 4 százalékkal magasabb. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben az árbevétel 1 százalékkal, árfolyamhatások nélkül 9 százalékkal, 27,9 milliárd euróra nőtt.

Az idei évre a Bosch továbbra is mérsékelt, 2-2,5 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. Az autóiparban a gyártott járművek számát tekintve a Bosch 2024-ben is az előző évek volumenére számít. A vállalat szerint folytatódik a gépgyártás területén a visszaesés, a fogyasztási cikkek szektorában pedig 2025-ig nem számít keresletnövekedésre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..