tanulmányi verseny

Magyar fiatalember nyerte a Young Car Mechanic nemzetközi döntőjét

2021.11.04.

Portré a 21 éves celldömölki Ölbei Zsoltról és a döntő részletei.

Az Inter Cars multinacionális járműalkatrész- és garázsipari berendezés nagykereskedelmi vállalat nemzetközi tanulmányi versenyét 2021-ben Ölbei Zsolt nyerte, akivel a magyarországi döntő helyszínén, a győri Csanak-autó Kft. szervizében találkoztunk.

A profik szerénységével

Amikor Zsolttal leültünk beszélgetni, azonnal a halk, de mégis határozott hanghordozás tűnt fel, főleg, amikor a szakmai kérdésekről esett szó.

Zsolt 1999-ben született és a szombathelyi Savaria Technikumban érettségizett, majd még két évet töltött az iskolában: egy év OKJ-s képzés után vált belőle autóvillamossági műszerész, illetve még egy év kellett az autótechnikusi képzettség megszerzéséhez.

A Savariaban eltöltött 6 év után következett a WorldSkills válogató. A WorldSkills egy nemzetközi szakmai versenysorozat, amely immár több mint 60 éves múlta tekint vissza. A szakmák világbajnokságának is szokták nevezni, hiszen a kétévente megrendezett versenyen 2019-ben 63 ország 1.354 képviselője mérte össze tudását összesen 56 szakmában. A bútorasztalosok között akkor szintén egy magyar, Simon Krisztán hozta el az aranyérmet.

Zsolt a WorldSkills Hungary hazai válogatóját szakmájában meg is nyerte, ekkor oktatói bíztatására iratkozott be a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumába, ahol elvégezte az alternatív járműhajtástechnikusi képzést, amely egy egyéves tanfolyam, ahol gyakorlatilag minden, a hagyományos (benzines és dízel) hajtásláncon kívül eső technológiát ismerhetnek meg a hallgatók.

Lépésről lépésre

A Szakképzési Centrumok országosan szerveznek tanulmányi versenyeket, ennek a regionális, majd hazai országos döntőjében is Ölbei Zsolt bizonyult a legjobbnak. Az országos döntőt Győrben rendezték a duális képzésben is részt vevő Csanak-autó Kft. műhelyében. Maga a szerviz tagja a Q-Service hálózatnak, amely az Inter Cars által fenntartott független járműszerviz hálózat.

Innen már csak egy lépcsőfok, a nemzetközi döntő volt hátra, amelyre csapatával Zsolt 2021. augusztus 20-án indult el. Az útra felkészítő tanára, az Autószektoron is rendszeresen publikáló Őri Péter és a verseny szervezője, az Inter Cars képviseletében Piri András projektvezető kísérte el.

A döntő

A lengyel fővárosban megrendezett nemzetközi döntőben az Inter Cars vállalat által lefedett 7 ország képviselteti magát. Korábban 3 fős csapatok képviselték a hazájukat, ez az idei évtől változott, most már kizárólag egy versenyző reprezentál.

A végső megmérettetésben 10 feladattal kellett szembenézniük a versenyzőknek. Minden feladatra 45 perc állt rendelkezésre. A kétnapos döntőben naponta 5-5 feladatot kellett megoldani, a versenyzők és csapatuk a 6. feladatig követhették nyomon a kivetített eredményeket, ezután azzal tették izgalmasabbá a versenyt, hogy lekapcsolták az eredményjelzőt.

A Shaeffler Csoport támogatásával egy duplakuplungos automataváltó (DQ500, 7 sebességes nedveskuplungos DSG) kuplungcseréjét és beállítást kellett elvégezni. A Meyle egy Ford PowerShift váltón kért szakszerű váltóolaj- és szűrőcserét.

A feladatokhoz egyébként rendelkezésre állt minden szükséges technikai információ, de Zsolt jelentős időelőnyre tett szert azáltal, hogy hatékony felkészülésének köszönhetően jól ismerte a váltótípusokat, így nem kellett bajlódni a leírásokkal.

A ZF egy 5-ös BMW komplett hátsó fékbetét és -tárcsacseréjét hozta feladatul, itt az elektromos rögzítőfék szerelés utáni adaptálása jelenthette a kihívást. A FEBI hűtőfolyadékkal, hűtőrendszerrel kapcsolatos munkát adott a versenyzőknek. A VALEO ismét a DSG váltókkal kapcsolatos feladatot tűzött ki. A CASTROL egy adatbázis feladatot adott, egy fokozatmentes váltóhoz való hajtóműolajat kellett katalógus alapján azonosítani. Ezt a munkát hibrid járművön kellett elvégezni, a feladat részét képezte a jármű nagyfeszültségű rendszerének áramtalanítása is. A BOSCH most a diagnosztikai berendezéssel kapcsolatos munkát hozott, egy KTS590-es berendezéssel kellett oszcilloszkópos lambda-szonda mérést végezni és az adott járműről a diagnosztikai berendezés segítségével kellett megállapítani néhány rész-konfigurációt, például, hogy van-e benne részecskeszűrő.

A MANN+HUMMEL, mint a szűrők jelentős piaci részesedésű gyártója természetesen szűrőkkel kapcsolatos munkát határozott meg: a versenyzőknek 6 percük volt arra, hogy egy adott típushoz kiválasszák a légszűrőt és a pollenszűrőt, majd azokat meg kellett keresni egy alkatrészektől roskadozó polcon, illetve természetesen magát a cserét is el kellett végezniük.

A motorszerelési feladatokat az ERLING támogatta. Itt hengerfejtömítést kellett cserélni, illetve az ehhez kapcsolódó vizsgálatokat, munkafázisokat elvégezni. Zsolt egyébként ezt, a ránézésre is legnehezebb feladatot várta a legjobban.

Az eredményhirdetés

Zsolt úgy emlékszik, hogy amikor először meglátta külföldi kollégáit a csarnokban, azt gondolta, hogy itt legfeljebb a tisztes helytállás jut majd osztályrészéül, aztán menet közben a versenydrukk átcsapott szakmai vehemenciába. Mivel a 6. feladattól nem volt visszajelzés a részeredményekről, utolsó információja az volt, hogy a bolgár sráccal - 262 ponttal - pontegyenlőségben álltak.

Az eredményhirdetés a hetediktől az első hely felé haladva történt. Természetesen említették a felkészítő tanárok és a nációk nevét is. Bár Zsolt akkor már bízott a dobogós helyben, de az első helyre csak titkon mert számítani.

Amikor már csak két hely volt hátra, tudta, ha nem az ő nevét mondják a 2. helyre, akkor nyert. És így is lett. Így Zsolt nem csak a főnyereménnyel és a szponzorok tárgynyereményeivel lett gazdagabb, de igazi büszkeséget szerzett csapatának, a hazai autószerelőknek és természetesen az egész országnak.

Nincs megállás, hiszen a WordSkills és kontinensviadala, az EuroSkills verseny is vár Ölbei Zsoltra, ahol már a szakmájában ismert emberként drukkolhatunk majd neki a világversenyen 2022-ben Sanghajban, illetve az Európa bajnokságon Szentpéterváron. Eredményeiről természetesen beszámolunk majd.

Gratulálunk és további verseny- és szakmai sikereket kívánunk!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..