Gondolatjel
Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nyílt meg a régió egyik legkorszerűbb járműtervezési műhelye, a MOME Mobility Design Lab, ahol a hallgatók a leginnovatívabb technológiákkal dolgozhatnak. Két oktató formatervező, Ruppert Dániel, és Húnfalvi András vezeti a programot, és avatott be a tudnivalókba.
Az egyetem megújuló Járműtervezési Programjához kapcsolódó stúdiót Gorden Wagener, a Mercedes-Benz vezető designere és a MOME alapítványi elnöke közösen nyitotta meg. Apropója a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mercedes-Benz húszéves együttműködése. A Mobility Design Lab a mobilitás jövőjét kutatja: az autók mellett drónok, hajók, motorkerékpárok és más közlekedési eszközök létrehozásával, valamint felhasználói élmény-tervezéssel foglalkoznak majd az itt tanuló hallgatók.
Az új műhely megnyitása mérföldkő a régió leendő járműtervezőinek képzésében és versenyképességük növelésében. Az egyetem hallgatói a hagyományos agyagmodellezés mellett a legmodernebb high-tech eszközökkel is bemutathatják terveiket. A kiterjesztett és virtuális valóság (AR és VR) technológiák, valamint a digitális rajztáblák alkalmazásával lehetőségük nyílik elképzeléseiket, fejlesztéseiket korszerűen megjeleníteni, mint egy vezető autógyár designrészlegén.
Megtudtam, hogy a dizájner nem művész, hanem sokoldalúan képzett szakember, de értenie kell a művészetet, hogy hathasson arra, aki majd megveszi a terméket. Elnézve a hallgatók alkotásait, erősen futurisztikusak, szemlátomást nem praktikusak, de nem is ez a fő szempont. A Mercedes tehetségeket, humán tőkét keres. Ezeket lehet megcsillantani víziókkal. Nagy kérdés, hogy milyen lesz az automobilizmus egy vagy néhány évtized múlva, a Mercedes 25-40 éves távlatban gondolkodik. Hadd szárnyaljon a fiatalok fantáziája, megihlethetik a közeljövő tervezőit.
Nagyon szoros, gyakorlatias a kapcsolat Stuttgarttal. A Mercedestől minden szemeszterben jönnek vezető dizájnerek, és kéthetente találkoznak a hallgatókkal, oktatókkal, online konzultáción.
Alapképzési (bachelor) szakaszban, a harmadik évfolyamig, intenzíven foglalkoznak mikromobilitással, városi és városkörnyéki közlekedéssel, az „utolsó mérföldi” kézbesítéssel. Terveztek kicsire összehajtható e-rollert, és persze szintén elektromos motorkerékpárt, illetve drónokat is. Ez nem a Mercedeses programhoz kapcsolódik, inkább csak kiegészíti azt, illetve lehetőséget ad azoknak a hallgatóknak is, kipróbálniuk magukat a mobilitás világában, akiknek nincsenek autótervezői ambíciói.
A Mercedes projekteket ad ki a hallgatóknak, ezek fő célja a gyakorlat megszerzése. Persze az elképzelések a fiatalok agyában születnek, első megjelenésük egy skicc, azaz szabadkézi rajz. A skiccelést segíti a mesterséges intelligencia. A 3d modelleket egyelőre még mindenki magának építi fel különböző tervező szoftverekkel. Ezeket betáplálják számítógépbe, ahol a mesterséges intelligencia térbeli modellt rajzol, minden irányból megnézhető, forgatható, és változtatható. Amikor elégedett vele a hallgató, akár három dimenzióban kinyomtathatja, műanyagból, így már kézbe lehet venni, vagy elkészítheti agyagmodellként (jelenleg is ezen dolgoznak a hallgatók).
Milyen projektekről van szó? Nagyon széles a skála! Elsőként egy humanitárius elképzelést mutatnék be, a hatkerekű, nagy hasmagasságú, terepjáró, erdőtűzzel körülvett emberek mentésére, illetve bármilyen mentési akcióban jól használható lenne. A G-spirit, mint nevéből kitalálható, egy extrém terepjáró látomása, a talajra nem érő óriási pótkereke segíthet sziklákon, fatörzseken átjutni. Ami a kétkerekűeket illeti, valószínűleg sokaknak tetszene az aszfalton és földúton egyaránt otthonosan mozgó e-enduró motorkerékpár. Bevallom, zavarba jönnék, ha Indiának kellene megterveznem a közeljövő mobilitását. A másfél milliárd lakosú állam rohamosan jön felfelé, de ennek tudatában sem mernék ilyen utópisztikus gépkocsikkal előrukkolni. Hajrá fiatalok!
Hogy mennyire nem álmodozásról van szó, jól mutatja, hogy gyakornoki állást kapnak a legjobban teljesítő hallgatók. Egyik hallgató most készíti diplomamunkáját a Mercedesnél. Ugyanott több embert alkalmaztak már, néhányuk ott is maradt, de páran átnyergeltek más márkákra. Van magyar dizájner az Audinál, a BMW-nél, a Geelynél, a KIA-nál, a Renault Trucksnál (ez a cég állítja elő a Renault teherautóit), és a Volvónál.
Azonkívül, hogy magyar fiatalok bejuthatnak az autóipar féltékenyen őrzött dizájn-szentéjeibe, megvalósíthatják kreatív ötleteiket, és velük együtt Magyarország is szintet lép az autóiparban. Nemcsak futószalag mellett dolgoznak honfitársaink, hanem az autónak lelket adó dizájnját is meghatározzák, ami nagyon fontos, hiszen a vásárló többsége nem észérvek szerint választ, hanem tetszését, szívét követi. Nagy a felelősségük, ha egy divattervező kihoz egy ízléstelen szoknyát, jövőre eltűnik az utcáról, de egy vitatható dizájnú autó tízegynéhány évig ronthatja a városképet. Látogatásom után biztos vagyok, hogy a Budáról kirajzó tervezők szép és praktikus járműveket hoznak létre. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Mobility Design Lab egyedülálló intézmény Közép-kelet Európában, más országok csak irigykedhetnek.