bódult vezetés

Magyar abszurd: karambolt okozott miután kihallgatták egy másik balesete miatt

2022.02.16.

A debreceni rendőrök bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indítottak eljárást a 21 éves fiatal férfival szemben – írta a police.hu.

Anyagi káros baleset helyszínéhez riasztották a debreceni rendőröket 2022. február 15-én 12 óra körül. A Faraktár utcán egy piros lámpánál álló Citroenbe hajtott bele hátulról egy Mercedes. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a Mercedest vezető fiatal férfi összefüggéstelenül beszélt, szemmel láthatóan bódult állapotban volt. Az alkoholszonda ugyan negatív eredményt mutatott, azonban a kábítószer gyorsteszt már pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra a nyíregyházi lakost, ahol a jogosítványát bevonták, meghallgatását követően pedig eljárást indítottak vele szemben.

Ugyanezen a napon 17 óra körül újabb balesetről érkezett bejelentés. A 4-es számú főúton, Debrecen és Bocskaikert között egy személyautó fának hajtott. Mint kiderült, a 21 éves fiatal a kapitányságról való távozását követően úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül beül az autójába és Nyíregyháza felé veszi az irányt. A 230. kilométerszelvényben elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy fának csapódott. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indított büntetőeljárást a fiatal férfival szemben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....