Forma-1

Magnussen: Schumacher megérdemli a versenyzőülést

2022.10.22.

Kevin Magnussen, a Forma-1-es Haas istálló dán versenyzője szerint csapattársa, Mick Schumacher megérdemli, hogy a világbajnokság mezőnyében maradjon.

A 30 éves pilóta erről Austinban, a hétvégi Egyesült Államok Nagydíjának helyszínén beszélt, reagálva a Schumacher Forma-1-es jövőjét övező bizonytalanságra. A 23 éves német versenyző, a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher fia, egyelőre nem rendelkezik szerződéssel 2023-ra, a Haas pedig még nem jelentette be, hogy ki lesz jövőre Magnussen márkatársa.

"Szerintem sokat fejlődött ebben az évben azután, hogy az elején úgy tűnt, nem igazán tetszik neki az autó és egy kicsit önbizalomhiányos is volt. De ezek idővel megoldódtak" - jelentette ki Magnussen, aki 22 vb-pontot gyűjtött eddig a mostani idényben, szemben Schumacher 12 pontjával.

"Később nagyon nehezen lenne legyőzhető a számomra, de azt gondolom, ahogyan most vezet, már az alapján is megérdemel egy helyet a rajtrácson. Ugyanakkor ez nem az én feladatom, amit én tehetek az annyi, hogy a legjobbakat kívánom neki" - fogalmazott a dán versenyző.

Mick Schumacher tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, és az első idényében nem szerzett pontot a Haas színeiben. Az idei Brit Nagydíjon nyolcadik, az osztrák futamon pedig hatodik volt, ugyanakkor a legutóbbi hét versenyen sem ő, sem pedig Magnussen nem tudott pontot szerezni a Haasszal.

A jövő évi mezőnyben már csak két versenyzőülés kiadó, a Haas mellett eddig a Williams is csak egy pilótát jelentett be hivatalosan, a thaiföldi Alexander Albont.

Fotó: Haas F1

További autó tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....