Dánia

Magnussen még nem tett le győzelmi álmairól!

2020.08.08.

Kevin Magnussen sokakhoz hasonlóan óriási tehetségként érkezett a Forma 1 mezőnyébe, de a többséghez hasonlóan neki is csökkentenie kellett az elvárásait saját magával szemben. Ennek ellenére nem adja fel reményeit, hisz benne, hogy egyszer még futamgyőztes lehet.

Bár a győzelem továbbra is cél, a közeljövőben ez nem realitás: “Nem úgy tűnik, mintha túl sok lehetőségünk lenne idén az előrelépésre.” – fogalmazott a dán pilóta, akinek tehetségét egyébként nem szokták megkérdőjelezni, manőverei sportszerűségét annál gyakrabban.

Magnussen fiatal korának köszönhetően nem aggódik a jelenlegi sikertelenségen: “Még csak 27 éves vagyok, így sok év áll még előttem. A Forma 1-ben csak akkor nyerhetsz, ha olyan autóban ülsz, ami valóban versenyképes. Bízom benne, hogy a mostani teljesítményem elég lesz ahhoz egyszer, hogy ilyen autóban ülhessek.”

A dán pilóta tehát még nem tett le a győzelemről, bár kétségtelen, hogy évről évre távolodik ez az álom.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....