roadster

A Magna Steyr gyártósorairól gördülnek le a BMW és a Toyota roadsterei

2016.05.15.

A német és a japán szövetséges autógyárak az osztrák Magna Steyr-t választották a közös platformra épülő roadstereik összeszerelésére.

A vélhetően Z5-ös típusnévvel érkező bajor kabrió és a Toyota Supra utódja Graz városában készül majd egy helyi napilap, a Kleine Zeitung riportja szerint 2018-tól. A két modell tervezett gyártási  volumene 60 ezer darab lesz, melynek megoszlásáról egyelőre nincs információ.

A BMW korábban már jelezte, hogy a Mini Paceman és Countryman modellek következő évi kifutását követően egy megújuló modell kapcsán is szerződni kíván a Magna Steyr-el, de akkor még nem nevezték meg melyik modell lesz a kontraktum alanya. Az osztrák gyár illetékesei számára pedig tiltva volt, hogy ez ügyben konkrétumokat fedjenek fel a nagyérdemű előtt.  Az említett titkolózás hátterében az áll, hogy a jelenlegi Z4-es 2009 óta van piacon és 2016 elejéig nem létezett végső jóváhagyás az új modell tanulmányon. A jelek szerint ez megtört, de sem a BMW-nél, sem pedig a Toyotánál nem kommentálták az említett napilap riportját.

Az osztrák Magna Steyr a kanadai Magna International egységeként főként kisszériás autók, niche modellek építésére specializálódótt. A grazi műhely jelenlegi portfoliójában a Mercedes G-osztály és Peugeot RCZ-t gyártása szerepel, melyet egy, egyelőre meg nem nevezett Jaguar Land Rover modellel terveznek bővíteni. Egy korábbi közlemény szerint a gyáregység folyamatban lévő eszközberuházása 2017 év végéig bezárul, ennek köszönhetően a gyártási volumen meghaladhatja a 200 ezret 2018-ban. A tavalyi évet 103.904 darab jármű összeszerelésével zárták.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....