Tesla Model 3

Magasfeszültség a köbön – Tesla Model 3

2019.02.21.

…és akkor bekötöttem az imádott kézműves, bőr cipőmet Párizsból, megigazítottam a nyakkendőmet, majd felléptem a Tesla standjára. Hatalmas várakozás övezte a Model 3-at részemről!

1. rész. Néhány éve olvashattuk, micsoda komoly megrendelőtáborra tett szert a modell a nem kevés előleg ellenére. Aztán késett a gyártás, piros autóra ezüst ajtó került, és hasonlók, majd Elon Musk sátrat vert a gyárban, aztán csodák-csodájára nyereséges negyedévet zárt a márka, és már építkeznek Kínában is. Érdekes és nagyon tanulságos a Tesla filozófiája, elektromos termékei és terjeszkedése. Nem véletlenül retteg tőle az Audi…

A kapun kilépve kora reggeli vendég három Tesla Model S az utcában, illetve a fejem felett három magángép a párizsi reptér felé 11 óra körül, illetve onnan vissza 15 óra körül. Hiába, az üzletemberek napi rutinja kőbe vésett – én pedig már egy adag elektromos töltettel gazdagodtam az autókiállítás hajnalán a négykerekűeket illetően.

A Tesla Model 3 méretében és kategóriájában a hármas BMW-t idézi. A C szegmens új szereplőjére is az a letisztultság, néha már-már puritanizmus jellemző, mint a nagytestvér Model S-re. Ugyanolyan jellegtelen kormány, középen egy hatalmas tablet, kényelmes, vajbőr ülések és ilyen bio meg nem bio belső anyagok. Nem terveznek nagy reklámkampányt a kismodellnek sem Franciaországban, sem Európában, mivel így is több ezres elmaradásban van az amerikai gyár a nagy igény miatt, pedig „útközben” még meg is drágult a Model 3 az eredeti tervekhez képest, mire végre beindult a várva-várt gyártás.

A lemezek alatt alapból csak hátsó, vagy a drágább és erősebb kiviteleknél kétmotoros összkerékhajtás lapul intelligens vektorvezérelt működéssel. Így élesebb kanyar, eső, hó sem állhatja útját a dinamikus közlekedésnek. A hatótáv papíron 530-560 kilométeres, a Tesla állítása szerint a világban több mint 10 ezer gyorstöltővel rendelkeznek, illetve hetente hat újat nyitnak meg belőlük. Így a kényelem garantált – egyszerű tölteni és sokat elmegy. 30 perccel 270 km-nyit tölthetjük fel az akksikat. 100 km/órára akár 3,3 másodperc alatt ugrik fel a Model 3, szóval hölgyek-urak, leverünk akár egy Audi TT RS-t is a pirostól. Mindezt 1800+ kg-os tömeggel, csak hogy egy kicsit kivesézzük a nyers számadatokat. Ja, és a gumiabroncs itt is speckó, teslás, a felni pedig 20 colos, illetve a ritka földfémeket mellőzi ez az elektromotoros technika is!

Elegendő hely öt felnőttnek papíron, 4 év gari az autóra, 8 az akksira (vagy 190 ezer km). Ez eddig jól hangzik! És akkor következzen a ráadás: kategória első biztonság és intelligens vázstruktúra: a Model S világszinten nagy elismerést vívott ki magának a passzív és aktív biztonság terén – s most a Model 3 is a valaha vizsgált legbiztonságosabb jármű Észak-Amerikában...

A belsőégésű motor hiánya jelentős mértékben lecsökkenti a sérülés esélyét frontális ütközés esetén, mert a kemény motorblokk nem akar benyomulni az utascellába a vékony tűzfalon keresztül. De ez csak egyféle szempont. Az oldalsó oszloptesztnél pl. egy Lexus kétszer annyira derékba törik, mint egy Model 3, amely teljességgel hihetetlen egy olyan töréstesztőrült számára, mint amilyen én vagyok. A Tesla titka az alumínium és acél kevert felhasználásában rejlik, illetve a geometriával is bőven tudnak játszani, hely az akad bőven. Hátul van az akksi, gondosan bebugyolálva. Kompozittal nem találkozunk, ez feleslegesen megdobná az előállítási árakat.

Az övfeszítők több lépcsőben működnek, a légzsákok többféle módon, ütemben és mértékben nyílnak, még azt is tudja a Model 3, mikor ütközünk frontálisan úgy, hogy aztán fennáll az oldalra pördülés veszélye – újabb forgatókönyv a légzsákok mikénti aktiválására.

A gyengébb, üvegtetőn egyébként 2, azaz KETTŐ kifejlett afrikai elefánt is elüldögélhetne, kibírja… Ára: 11-16 millió forint átszámolva, egyelőre az USA-ban. EU-s ára nincsen, Musk pedig 2019 közepére tolta a nagy globális Model 3 offenzívát – bár ezekről mit is tudna egy szerencsétlen hostess, akivel sajnos lehetetlen átfogó eszmecserét folytatni a heti termelési számokról. Nem is dolga.

Mindenki hasra esik már csak az elektromos hajtástól és a luxus és technika jó ár-érték arányától, pedig aztán olyan ász lapot villant a Model 3 a mellényzsebéből a biztonság terén, hogy háromszor kell elolvasni a híreket, hogy elhiggye az ember… Neked kéne egy Tesla Model 3 ennyi pénzért?

Fotók: tesla.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....