biztosítás

Mabisz: a biztosítók a veszélyhelyzetben elfogadják a lejárt okmányokat

2020.03.19.

A koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították, így ezeket a biztosítók is elfogadják - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)

Közleményükben emlékeztettek, hogy a március 11-i kormányrendelet szerint a terjedő koronavírus járványra tekintettel a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek.

A szervezet szerint az elmúlt napokban a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy amennyiben lejárt műszakival közlekedő autós okoz balesetet, akkor az általa okozott kárt esetleg nem téríti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, mert a biztosító arra hivatkozhat, hogy a baleset okozója megszegte az egyik legfontosabb szerződési feltételt.

Mabisz hangsúlyozta: a biztosítótársaságok a veszélyhelyzet idején, illetve azt követően 15 napig elfogadják a lejárt okmányokat.

A szövetség ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy minden gépjárművezetőnek továbbra is rendelkeznie kell érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..