Nem fogok finomkodni, mert itt emberéletekről, családok sorsáról van szó. Baleset történt az Árpád hídon? Nem! Ez nem baleset volt! Baleset az, ha valaki rosszul lesz a kormánynál, pillanatra kihagy a figyelme, vagy elügyetlenkedik egy manővert. De nem baleset, ha valaki eleve őrült teljesítményű kocsit vesz, vezet, és azt is tuningolja, hogy kiélhesse vágyait, illetve tudatosan kikapcsolja az elektronikus menetstabilizálót. Ezek már egy potenciális gyilkosság tervszerű előkészületei, véletlenszerű áldozattal szemben!

Külföldön van példa, hogy az efféle szabálytiprókat nem balesetokozóként kezelik, hanem bűnözőként. Örömmel üdvözölném, ha nálunk is átminősítené a törvényhozás a szándékosan előidézett tragédiák okozóit, nem gondatlan, hanem gondosan kimódolt emberölésért. Az Árpád hídi mészáros tudatosan vásárolt a normális közlekedéshez elegendő teljesítménynél tízszer többre képes autót, és húzatta fel eredetileg 612 lóerős motorját 690-re.

Minek ennyi? Felelőtlen közúti versenyzésre, hasonló féleszűekkel! És miért kellett kikapcsolni a menetstabilizálót? Ön- és közveszélyes vagánykodásból! Miért kellett a 70-es limitet közel kétszer túllépve száguldani? Legyőzni a véletlenül összeverődött, alkalmi ellenfeleket! Mindegyik döntés önmagában is szándékosságot feltételez, bizonyít.

Már ki is rajzolódik a szabályokat, a többi embert semmibe vevő törvényen kívüli alak portréja. Nagyon helyesen ismerte fel a bíróság, mikor előzetes letartóztatását rendelte el, hiszen több eljárás is folyik ellene, közlekedési szabálysértések miatt, 13 büntetőpontja van már (18-nál automatikusan bevonják jogosítványát hat hónapra). Nem lehetett számítani rá, hogy egy ilyen öntörvényű valaki nem ül volán mögé, még ha eltiltják is egy időre.

Ennyit az előzményekről. Hogyan lehetne megakadályozni a közúti tombolást, vagy legalább jelentősen csökkenteni előfordulásának valószínűségét?

Radarcsapdák, traffiboxok kihelyezésével semmiképp, azok a „normál” gyorshajtókra hatnak, abnormálisakra aligha. A jogosítvány bevonása eléggé hatástalan, anélkül is lehet száguldozni. Megfontolnám az illegális közúti versenyzők kocsijának elkobzását, meghatározott időre, sőt, különösen súlyos esetben végleg, majd árverésre bocsátani, és a bevételből fedezni az eljárás költségeit, az anyagi kártalanítást és a pénzbírságot. Meg lehetne tiltani ilyeneknek (vagy mindenkinek) bizonyos lőerőhatár fölötti jármű vásárlását, nevére íratását, vezetését.

Egyébként miért is kéne megvárni, míg valakinek elborul az agya egy 600 lóerős autóban? Ilyen kocsiknak egyáltalán nincs helyük közúton. Persze van rájuk fizetőképes piac, és az autóipar készségesen kiszolgálja a pénzes vevőket, sőt reklámokkal („Döntsd le a határokat!”) fel is tüzeli őrjöngésre tulajdonosukat. A gyártót, a kereskedőt fikarcnyira se érdekli, hogy milyen ember kezébe kerül a veszedelmes járgány, nem néznek utána, hogy hány előéleti pontja van a vevőnek.

Ha elég egyöntetű és határozott a társadalom elítélése – szerintem kimutatható lenne, hogy megvan –, akkor lehetne intézkedésekkel megnehezíteni gyilkológépek vásárlását. Amennyiben tényleg komoly az EU elhatározása, hogy záros időn belül számottevőn lecsökkenti a közutakon életét vesztő emberek számát, akkor betilthatná, mondjuk, 150 lóerőnél nagyobb teljesítményű újautók forgalomba bocsátását, megtagadva tőlük a típusbizonyítvány kiadását. Ennyire radikális életmentő lépést nem várok földrészünk ideológiavezérelt, irracionálisan eljáró csúcsszervétől, hiszen egyik szent tehene az áruk és a pénz szabad áramlása.

Lehetne lokálisan is cselekedni. Amíg az EU el nem vesz mindent hatáskört tagállamaitól, egy-egy ország megszabhatna egy teljesítményhatárt, például 100 lóerőt, bizonyos dátumtól kezdve. (Nagyon kíváncsian fülelek mindazok érveire, akik szerint nem lehet jól, akár vérpezsdítően autózni ennél gyengébb kocsival.) Kevésbé drasztikus lépés: nem a gépkocsi súlyához szabni az adót, hanem teljesítményéhez, méghozzá progresszívan. Ha 60 lóerős járgány adója egy egység, a 600-asé legyen nem tízszer, hanem sokszor akkora. Persze az ilyesféle ötleteket alaposan ki kellene dolgozni, hogy átfogó konszenzus jöhessen létre.

Van további (a teljesítményfanatikusok szemében felháborító, személyi szabadságukba beletipró) elképzelésem is. A balesetek költségei erősen érintik a biztosítókat. Tiltja valami, hogy összefogjanak, és mind a felelősségbiztosítás, mind a CASCO díjtételét kapcsolják a jármű motorteljesítményéhez, lehetőleg szintén progresszívan! Ezáltal talán csökkenne valamivel (van kételyem) a túlzó autók vásárlása, de legalább képződne pénztartalék a biztosítóknál, nagyobb károk rendezésére.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy aki sokat tud és hajlandó rászánni egy jó repesztésre egy lóerőgyárban, biztos hozzá tud jutni ezentúl is, tréleren elviheti egy-egy versenypályára, jól kiélvezhesse magát, legfeljebb a sóderágyat túrja össze, és nem börtönben kell elmélkednie, hogy mekkora marha volt. Nem is kell olyan mélyre nyúlni a zsebbe, hatvan- százmilliós kocsit vásárolni, hiszen nálunk és külföldön is lehet izomautókat bérelni, néhány napra, és pályára vinni – aki nem állandóan adrenalinfüggő, csak egyszer kipróbálná az érzést, jutányosabban megteheti, biztonságos körülmények között. Tartok tőle, hogy a száguldozás fanatikusaira nem nagyon hat ez az érvelés…

Ha komolyan vesszük, hogy ne haljanak meg emberek az utakon, az egész szemléletet kell megváltoztatni az illegális versenyzők, és baleseteket nagyon tudatosan valószínűvé tevő szélsőségesekkel szemben! Abnormális jelenségeket nem lehet normális eszközökkel visszaszorítani!

Ha mindez megvalósulna, engem néhányan nagyon utálnának, de biztonságosabb lehetne közlekedésünk.