Szeged

Lezárnák a szegedi rakpartot az autóforgalom elől a nyári hétvégéken

2020.06.21.

- A tervek szerint július eleje és augusztus vége között hétvégente lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot az autóforgalom elől - jelentette be a Tisza-parti város Zöld város programért felelős tanácsnoka a helyszínen.

 
Mihálik Edvin sajtótájékoztatóján azt mondta, négy pontból álló javaslatcsomagot nyújt be annak érdekében, hogy a Tisza valóban "Szeged főutcája" legyen, erősödjön a rakpart belvárosi részének turisztikai vonzereje, egyben közösségi és kulturális helyszínként is szolgáljon az itt élőknek. A javaslatcsomag első pontjaként július 1-je és augusztus 31-e között lezárnák az autóforgalom elől a Huszár Mátyás rakpartot, és csak gyalogosok és kerékpárosok használhatnák - közölte a politikus.
A jövőben - néhány városi eseménytől eltekintve - a szabadtéri rendezvények elsődleges helyszíne is, a Széchenyi tér helyett, a Huszár Mátyás rakpart lenne - mondta a tanácsnok. Az elmúlt években a Nemzetközi Tisza Halfesztiválokon bebizonyosodott, hogy a rakpart alkalmas erre, és a vendégek is szívesen látogatnak oda - tette hozzá.
A szegedi fesztiválokon betiltanák az egyszer használatos műanyag eszközöket, és a jövőben a készpénzmentes fizetési módokra kellene áttérni. Ez utóbbit az elmúlt hónapok járványidőszaka is indokolja, emellett az elektronikus fizetési megoldások átláthatóbbá is teszik a rendezvények gazdálkodását - hangsúlyozta Mihálik Edvin. A javaslatról a közgyűlés városüzemeltetési bizottsága a hónap végéig dönt. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....