járműtörténelem

Levadásztuk a milliomos verdákat, amelyekben csapágyasra hajtották a kilométerszámlálót

2022.10.23.

Legtöbb esetben autóink nagy része már 4-500 ezer kilométer után a bontóban köt ki. Alighanem az autógyárak nem számoltak azzal, hogy gyártmányaik jó kezekben több mint 1 millió mérföldet is képesek teljesíteni, így a kilométer-számlálókat csak hat karakterre kalibrálták. A rekorderek gazdája a hosszú élettartamra semmi trükköt nem árult el. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a tuti a rendszeres karbantartás, az olajcsere ciklusok szigorú betartása. A csúcstartó Irv Gordon azt is hozzátette, hogy figyelmesen vezessünk, hogy elkerüljük a baleseteket és használjuk az irányjelzőt.

Szerző: Bánffi Tibor

A felsorolásban bemutatjuk a milliomos autókat, melyek némelyike Guinness-rekorddal is dicsekedhet. Kezdhetjük a visszaszámlálást:

18. 2007 Toyota Tundra (Japán/USA) – 1,600 millió km

A pick-upot 2007-ben újonnan vásárolta meg tulajdonosa, egy Vic Sheppard nevű louisianai férfi, aki évi 125 000 mérföldet utazott.

A tulajdonos kereskedő előírás szerint karbantartotta, és az első front panel sérülése kivételével a pick-up jó állapotban vészelte át a megpróbáltatásokat, amikor elérte a hét számjegyű rekordot. Amikor a Toyota gyár értesült Vic 1 millió mérföldes rekordjáról és egy vadonatúj Tundrát ajándékoznak neki.

17. 1991-es VOLVO 740 GLE (Svéd/USA)  – 1,600 millió km

Jim O'Shea apja és nagybátyja akkoriban Ford szalonokat vezetett, ő mégis úgy döntött, hogy saját útját járja, ami családi viszályt okozott. Bejelentette, hogy márpedig neki Volvója lesz, amellyel 1 millió mérföldet fog megtenni. 

Megtartotta a szavát. A Missouriból származó Jim O'Shea 1991 -ben egy vadonatúj Volvo 740 GLE-t vásárolt. 

30 évvel később 2021-ben teljesült Jim ígérete. A rekordot egy helyi üzletember vette észre, aki megjutalmazta kitartását és hűségét a svéd márka iránt. Megkapta egy vadonatúj Volvo S60 modell kulcsait, a Volvo szerviztől pedig egy bónuszt, így 2 évig ingyen javíttathatta gépkocsiját. A díjat a szalon jelenlegi vezérigazgatója adta át, akitől 30 évvel korábban a 740 GLE-t Jimi átvette.

A férfi soha nem szenvedett saját hibás balesetet. A kopó alkatrészeken túl egy motorcserére volt szükség.

16. 1996-os LEXUS LS 400 (Japán/USA)  – 1,600 millió km

Ez talán az egyik legismertebb, nagy futásteljesítményű Lexus a világon Matt Farah híres amerikai autós szakíró tulajdonában. Floridában 2014-ben vásárolta az autót, amikor az a 897.000 mérföldes határhoz közeledett, azzal a szándékkal, hogy ő lépje át az egymillió mérföldet. Farah úgy döntött, kölcsönadja az autót más újságíróknak, hogy „szaporodjanak a mérföldek”. Nem kevesebb, mint száz különböző sofőr vezette az autót 4 év alatt. Farah terve bevált, mert a óriási promóciót kapott.

A Lexus LS 400 tekintélyes, 4 literes V8-as, 250 lóerős teljesítménye lehetővé teszi a 250 km/órás végsebességet, a luxus és a sport ideális ötvözete.

15. 1989-es SAAB 900 SPG (Svéd/USA) – 1,601 millió km

Csak 7500 db Saab 900 SPG típus jutott el Amerikába, így nem csoda, hogy Peter Gilbert, sokáig ragaszkodott ritkaságnak számító autójához.

Az autót Peter Gilbert Saab használta. Elképesztő 1.001.385 mérföldet tett meg stílusos svéd autóján, miután 2006-ban a Wisconsin Autómúzeumnak ajándékozta.

A sebességváltót 200 000 mérföldnél felújították, a motorháztetőt és néhány egyéb alkatrészt nyolc szarvassal való ütközés után kicserélték, de eredeti állapotát megőrizte.

Úgy látszik, hogy a nem mindig a minőség a túlélés záloga. A márka 80 éves története 2014-ben lezárult, amikor az utolsó Saab elhagyta a gyártósort, amely  Saab 9-3, 2 literes, 220 lóerős típus volt.

14. 1990-es Honda Accord (Japán/USA) – 1,605 millió km

Joe LoCicero 1996-ban vásárolta az 1990-es évjáratú Honda Accordot. Abban bízott, hogy a nyári hőségben, fagyos esőben és hóban egy Accord képes leküzdeni a szélsőséges időjárást és a kátyús utakat.

A kocsival havonta 7.500 kilométert utazott Maine, Vermont és Northern New Hampshire legdurvább utain.

Az 1 millió mérföldhöz közeledve a Honda márkakereskedője, Ron Russel felismerte a nagy reklámlehetőséget és mindvégig követte a jármű életútját. Russel a Honda márka számos promócióján részt vett. Erőfeszítéseiért a Honda egy vadonatúj, 2012-es Honda Accordot adott LoCicerónak, sőt millió mérföldes teljesítménye tiszteletére nagyszabású ünnepséget, parádés felvonulást is rendezett.

LoCicero, és azt javasolta a sofőröknek, hogy tartsák be a karbantartási ütemterveket, használjanak minőségi alkatrészeket és vezessenek biztonságosan. A javítások nagy részét ő maga végezte.

Gyermekei kinevették, amikor először és utoljára cserben hagyta LoCicerot az autója az üzemanyag-szivattyú meghibásodása miatt. Az újabb rekordnak  LoCicero 2016-ban bekövetkezett halála vetett véget.

1990-es évek volt talán a Honda autók legsikeresebb korszaka, amelyet LoCicerot teljesítménye is alátámaszt.

13 1964-es Porsche 356C (Német/USA) – 1,760 millió km

Guy Newmark kaliforniai kikötőtulajdonos az 1960-as évek közepén egy 1964-es Porsche 356C-t kapott az apjától diplomája megszerzése alkalmából. Több mint 50 évvel később Newmark még mindig naponta vezette kék Porschéját. 2013-ban a kilométer-számláló 980.000-et mutatott, amikor az autót ellopták. Úgy tűnt, Guy soha nem lépi át a millió mérföldes álomhatárt sportautójával. Szerencséjére megtalálták, mert a tolvajok nem tudták, hogyan lehet elkötni. Newmark megjavította és lopásgátlót telepített a kocsiba. Amikor végre átlépte a 1 millió mérföld határt, a Porsche is gratulált. A Porschét több mint öt évtizede előírás szerint 3000 mérföldenként szervizelték. Az új fényezésen kívül szinte minden eredeti az autóban.

A 356-es a Porsche első sorozatgyártású modellje, amelynek utóda, a 911-es az évszázad autója versenyében 5. helyezést ért el.

(Folytatjuk)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....