közbeszerzés

Leszállította az új Credo buszokat a Volánoknak a Kravtex-Kühne csoport

2017.02.24.

A Kravtex-Kühne cégcsoport leszállította azt a száz új Credo buszt, amelyet a Volán-társaságok közös beszerzőcége rendelt meg még decemberben, nyílt közbeszerzési eljárás után. A járművek négy régióba, négy közlekedési központhoz kerültek - tájékoztatta Szombath Imre, a Kühne Zrt. kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettese az MTI-t.

A Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly ősszel írt ki száz új autóbusz beszerzésére pályázatot, zárt végű pénzügyi lízingkonstrukcióban. A tenderen egyedüli pályázóként a győri székhelyű Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös, hétmilliárd tizennégymillió forint összegű ajánlata nyert. A megállapodást decemberben írták a felek.  

Az elővárosi és helyközi Innovell buszok átadása Győrben

Szombath Imre közlése szerint az első buszt december 19-én, az utolsót pedig február 24-én adta át a Kravtex-Kühne. A regionális és városközi közlekedésre kifejlesztett, normál padlómagasságú Credo Innovell típusból hatvanat, míg az elővárosi használatra szánt, alacsony belépésű szóló buszból, az Econellből negyvenet gyártottak le. Mindkét modell Euro VI-os besorolású dízelmotorral, robotizált sebességváltóval készült, illetve felszerelték még korszerű utasinformációs rendszerrel és hűtő-fűtő légkondicionáló berendezéssel is - részletezte a kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettes.     A buszok négy regionális Volán-társasághoz kerültek. Ezzel most már több mint 1300 Credo busz kerül forgalomba a közszolgáltatóknál. A helyközi forgalomban a cégcsoport által gyártott járművek aránya meghaladja a 20 százalékot - jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.

Az Ecovell buszokat Budapesten tesztelték

Szombath Imre arról is beszélt, hogy a Credo buszok vételárarányos magyar értékhányada 75-80 százalék, a járművek előállításában mintegy 70 hazai gyártó és beszállító vesz részt, köztük a legnagyobb például a győri Rába, vagy a Graboplast. De kis- és középvállalkozások is kiveszik részüket a gyártásból - jelezte.     A Kravtex-Kühne csoport nagy reményt fűz ahhoz, hogy a nemzeti autóbusz-gyártási cselekvési program nyomán gyorsulni fog a hazai járműpark cseréje. Ennek nyomán az idén is jelentős fejlesztéseket terveznek: Győrben például 800 négyzetméterrel növelik az autóbusz-összeszerelő üzemcsarnok területét, a mosonmagyaróvári telephelyre pedig szerszámgépeket vásárolnak és bővítik a festőüzemet. Ez utóbbi tervezett értéke eléri az 500 millió forintot - jegyezte meg Szombath Imre.

Beszámolt arról, hogy a cégcsoport az idén is bemutat új modelleket, legközelebb a 13 méter hosszú városi autóbuszt. A Kravtex-Kühne cégcsoportnak jelenleg mintegy 500 alkalmazottja van, a buszgyártással, illetve a mezőgazdasági munkagépek értékesítésével foglalkozó vállalkozás nem konszolidált árbevétele mintegy 12 milliárd forint volt tavaly.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....