vonat

Lelépett a sínekről egy vonat a Nyugatiban, késésekre kell készülni

2021.03.25.

- A Nyugati pályaudvaron egy tengellyel "lelépett" a sínekről egy szerelvényvonat csütörtök reggel, emiatt a pályaudvar vonatforgalmában, valamint a nyíregyházi, lajosmizsei és szegedi vonalon korlátozások lesznek - közölte a Mávinform az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon 20-30 perccel megnő a menetidő. A monori helyi személyvonatok és a lajosmizsei vonatok Kőbánya-Kispesttől indulnak és oda is érkeznek. A nyíregyházi, debreceni InterCity és sebes vonatok kerülő útvonalon Újszász-Szolnok érintésével közlekednek, menetidejük 20-30 perccel is meghosszabbodik.
 
A szegedi vonatok Ceglédig közlekednek és onnan is indulnak vissza Szegedre. Az utasok a ceglédi és szolnoki elővárosi vonatokkal utazhatnak, Cegléden biztosított az átszállás mindkét irányba. Az S36 martonvásári, illetve a G43-as székesfehérvári vonatok Kelenföldről indulnak Kőbánya-Kispest helyett és oda is érkeznek. Az esztergomi vonalon a vonatok Angyalföld és Piliscsaba, illetve Angyalföld és Esztergom között közlekednek, onnan csak Angyalföldig jönnek a Nyugati pályaudvar helyett.
 
A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják az 3-as metrón és a 3-as metrópótlón Újpest-városkapu és a Nyugati pályaudvar között, valamint a 14-es villamoson Angyalföld vasútállomás és a Lehel tér metróállomás között - áll a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....