Bosch

Legkevesebb 20 százalékkal csökkenhet az autógyártás az idén

2020.04.29.

Globális gazdasági recesszió és az autógyártás legkevesebb 20 százalékos visszaesése várható az idén a koronavírus-világjárvány miatt az ágazat egyik vezető beszállítója, a német Bosch szerint. 

A Magyarországon több mint tízezer embert foglalkoztató társaság üzleti eredményeinek szerdai online bemutatóján Stefan Asenkerschbaumer, az igazgatótanács pénzügyi területért felelős tagja kiemelte, hogy 2020 egészét tekintve "világszerte mély recesszióra" kell felkészülni. A válság nagyságát egyelőre nem lehet felbecsülni, de az biztosnak tűnik, hogy a világgazdaság teljesítménye jóval nagyobb mértékben csökken majd, mint a legutóbbi krízis legsúlyosabb évében, 2009-ben regisztrált 1,5 százalék.

A gépjárműgyártás az eddig megmutatkozott tendenciák alapján minimum 20 százalékkal eshet vissza. A Bosch-nál "különösen erősen" csökkenhet a mobilitási megoldások üzletág és a fogyasztási cikkek üzletág bevétele, de az összes többi területen is jelentős csökkenéssel kell számolni. A bizonytalanság miatt nem lehet megalapozott előrejelzés adni az idei üzleti eredményről. Az már látható, hogy igen nagy erőfeszítéseket kell tenni a "legalább kiegyensúlyozott" eredményért - mondta a társaság pénzügyi vezetője.

A többi között hozzátette, hogy valamennyi üzletágban "a lehető legnagyobb visszafogottság" szükséges a beruházások területén, és központi jelentőségű a költségek csökkentése és a likviditás biztosítása. A társaság mintegy 19 milliárd euró (6750 milliárd forint) likvid forrással rendelkezik, és a napokban megállapodást kötött bankokkal egy 3 milliárd eurós hitelkeretről - ismertette Stefan Asenkerschbaumer.

Volkmar Denner igazgatótanácsi elnök kiemelte: a Bosch termékeinek előállításához naponta 300 millió alkatrészt kell eljuttatni a megfelelő helyre, ami "normál üzemmódban nem gond", a járvány viszont szétzilálta a szállítási hálózatokat, így 20 országban, együttvéve csaknem 100 gyárban kellett felfüggeszteni a termelést. Kínában már mindenütt ismét dolgoznak, és a beszállítókkal, a megrendelőkkel és a hatóságokkal együttműködve arra készülnek, hogy májusban Európában is újraindítják a munkát.

Volkmar Demmer arról is szólt, hogy nem lehet a globalizációt hibáztatni a járványért, és ugyan át kell gondolni a beszállítói láncolatokban megmutatkozó "kritikus függőségeket", de a megoldás nem lehet a "bezárkózás politikája", amelyet egyes populisták kívánnak, mert a jólét még nagyobb csökkenéséhez vezetne, mint maga a járvány.

A világszerte mintegy 400 ezer munkatársat foglalkoztató társaság 77,7 milliárd euró árbevételt ért el 2019-ben, ami 0,9 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 78,5 milliárd euróhoz képest. A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 3,3 milliárd euró volt, 38 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi 5,5 milliárd euróhoz képest. Az árbevétel arányában kifejezett EBIT 4,2 százalékra süllyedt az egy évvel korábban elért 7 százalékról. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....