Autó Motor és Tuning Show

Legális tuning!

2016.03.09.

Az idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show. A 2006-ban Szegedről induló kiállítás mára a közép-európai régió legnagyobb autós eseményévé nőtte ki magát.

Legális tuning, ez az idei tizenegyedik Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) mottója – mondta Nokta Balázs a rendezvény egyik fő szervezője a mai sajtótájékoztatón. ”Az a célunk, hogy minden látszat ellenére bebizonyítsuk, hogy a tuning, vagy az autóépítés nem összekeverendő a „bütyköléssel”. A minőségi, bevizsgált alkatrészek és kiegészítő felszerelések beépítésével és használatával kikerülhetőek lehetnek azok a kínos pillanatok, amik egy műszaki vizsga vagy rendőri ellenőrzés alkalmával adódhatnak”. Szeretnénk, ha ez az üzenet kísérné végig az eseményt – mondta Nokta Balázs, aki hozzá tette, hogy ebben az évben is megépítik a kiállítás autóját. Ezúttal egy BMW Z4-es kerül a szakemberek kezei alá a végeredmény pedig egy szerencsés látogatóé lesz, ugyanis az autó kisorsolásra kerül a kiállítás végén.

Nyolc pavilonban, 100 000 négyzetméteren megrendezésre kerülő eseményen 2500 jármű 300 kiállító vesz részt. Az AMTS keretén belül tizenkét önálló esemény lesz látható. A Carstyling.hu Tuning Show mellett, itt lesz hazánk legnagyobb motoros kiállítása a Budapest Motor Show, az EMAT 2015 az Épített Motorok és Autók találkozója, továbbá a Classic Auto & Motor Show is, ahol a restaurált és átépített klasszikus autókat nézhetnek meg a kilátogatók.

Az idén is szinte már-már tradicionális elemként megrendezésre kerül a Magyarok a világ járműgyártásában című betétkiállítás. Az Autós Nagykoalíció elnöke Knezsik István felvezetőjében elmondta, hogy mi magyarok annyit tettünk a járműipar fejlődésért, ami már elévülhetetlen érdemeket szerzett, így mindig van apropó ezzel foglalkozni. Egy ilyen esemény pedig kiváló alkalom nem csak a múlt iránti tisztelgésre, hanem a jövőbenézéshez is. Ez utóbbi egyben szimbólikus üzenete a ma generációja számára is - tette hozzá az Autós Nagykoalíció elnöke -, ami azt fémjelzi, hogyha eléggé tehetséges és eléggé szorgalmas vagy, akkor eljuthatsz a világ tetejére is.

A gyökereket jelentő kocsi szimbólumként idén is a pavilon origójában lesz, de már a jövőkép egy darabjával is megismerkedhetnek a látogatók, hiszen az Autós Nagykoalíció által tavaly meghirdetetett, „Agymenők nagymenők” verseny győztes járműve is bemutatásra kerül. Ha csak virtuálisan is, de be fog repülni egy 160-as Airbus helikopter, ami Bocsi Attila munkáját dicséri, aki mára a Pinifarinának az egyik vezető tervezője.

Ebben az évben is megtelik a D pavilon veterán autókkal.  Magyar Veteránautó és Motorsport Szövetség részéről Tomcsányi László stílszerűen múltidézéssel kezdte az idei program felvezetését. A tavalyi hihetetlen érdeklődés után 2016-ban sem maradnak látogatók emblematikus darabok nélkül. Az idei év ikonja a 2107 LADA lesz. A KGST éra elitmodelljének számító autó számos darabja látható lesz majd, különböző életképekben.

Az idén debütál az AMTS keretén belül a Kabrió kiállítás is, aki tehát meg akarja ízlelni a márciusi napfény ízét annak számos csemegét kínál a közel ezer négyzetméteres kiállítói területen felvonultatott repertoár. Itt egy mobil applikáció segítségével szavazni is lehet a kiállítás nyitott tetejű szépére. A szavazók között pedig értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra.

Az AMTS az adrenalin függőknek is biztosít programokat. A szabadterületen rendezik meg a Hungarian Stunt Riding Championship évkezdő versenyét. 

A versenyhangulatot és a látványt továbbfokozza majd GYMKHANA Országos Bajnokság exkluzív versenye. A lóerőtárolók egymásnak feszülése és a gumik füstölése minden bizonnyal sokakat vonz majd. A szervezők meglepetésként elhozták a japán drfit bajnok 597 lóerős edzőautóját is, ami egy igazi unikális csemege lesz a sportág rajongói számára.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....