közösségi közlekedés
Meglepetést keltett a miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi szokásos sajtótájékoztatóján, amikor szóba került a Volán-társaságok jövője. Mint ismert, 2016. december 31-én lejárnak az helyközi közúti közlekedési szolgáltatók közszolgáltatási szerződései, és az államnak nyílt nemzetközi pályázatot kell kiírnia.
A név megmaradt a 2. Világháború után is, bár a MÁVAUT már csak közúti személyszállítással foglalkozott
A Volán-társaságokkal kapcsolatos kérdésre Lázár János felvetette a MÁV és a Volán összevonásának lehetőségét, amely azonban - mondta - csak egy a kormányzat előtt fekvő, a tömegközlekedés korszerűsítésére vonatkozó koncepciók közül. A kérdés ősszel kerül a kabinet elé - tette hozzá, kijelentve ugyanakkor, hogy sem a MÁV, sem a Volán esetében nem merül fel a privatizáció lehetősége.
A miniszter ugyanakkor nonszensznek nevezte, hogy a buszközlekedésben és a vasúton nincs egységes jegyrendszer. A közlekedés átszervezésére Vitézy Dávid miniszteri biztos (korábban a BKK vezérigazgatója) készített koncepciót, de Lázár úgy fogalmazott: nagy vita zajlik a kérdésben.
Jelenleg országszerte hét regionális közlekedési központ működteti a távolsági buszközlekedést. A cégek járműállománya sürgős megújításra szorul, a 15 éves átlagéletkorú flotta tízévessé fiatalítása érdekében 1500-2000 új járművet kellene vásárolniuk. (MTI-Autószektor)