WRC
Sébastien Ogier megfontolt vezetéssel, hibátlanul teljesítette az Ausztrál-ralit, míg világbajnoki riválisai, Thierry Neuville és Ott Tänak összetörték az autóikat és kiestek vasárnap. Persze Ogier-nek könnyebb dolga volt, mert a meglévő pontelőnye miatt csak tartania kellett a hatodik helyet, nem kellett kockázatnia.
Két ellenfelének viszont sok rizikót kellett vállalnia: Tänaknak mindenképp győzelemre volt szüksége, Neuville-nek pedig három ponttal kellett volna többet szereznie, mint a franciának. Az üldözők dolgát nagyon megnehezítette, hogy vasárnapra megérkezett az eső a Coffs Harbour környékén rendezett verseny helyszínére, ami sártengerré változtatta az addig száraz, poros pályákat.
Neuville már a szombati második, Tänak pedig a szombati harmadik szakaszon hibázott, előbbi 10, utóbbi 20 másodpercet vesztett, de nem ezek az események bizonyultak végzetesnek számukra, hanem a délutáni szakaszon történtek.
Előbbi, vagyis a Hyundai versenyzője az első igazán saras pályán minden egy lapra feltéve nyomta a gázt, ami nem volt kifizetődő, ugyanis rögtön a gyorsasági elején kétszer is kicsúszott és fának ütközött, a második után kitört az i20 WRC bal hátsó futóműve, így a belga sztár kénytelen volt feladni a versenyt.
Tänak sem jutott sokkal tovább Neuville-nél, csak egy szakasszal éltek tovább a vb-s reményei. Ő az utolsó előtti gyorsaságin egy balkanyarban csúszott le a pályáról a Toyota Yaris WRC-vel, egy fával történt ütközés során elment a hajtás az autójából, ami után már nem tudta sebességbe tenni a váltót.
Miután mindkét világbajnoki vetélytársa kiesett, az utolsó szakaszon, a Power Stage-en Ogier ismét keményen nyomhatta a gázt, mivel tudta, ha hibázik, akkor is világbajnok. Ez ismét nem történt meg, sőt, a felszabadultságnak egy szakaszgyőzelem lett a jutalma, igaz, a francia csak 0,1 másodperccel verte meg jövő évi csapattársát (a Citroënnél), Esapekka Lappit.
„Elképesztő szezon volt, annyira szorossá vált a küzdelem! Nem is olyan régen még azt hittük, alig van esélyünk elcsípni a vb-címet, de sosem adtuk fel. Mindent beleadtunk, egy fantasztikus csapattal a hátunk mögött, akik végig küzdöttek értünk, és a végén az utolsó versenyen lettünk ismét világbajnokok. Igazán különleges, amit Malcolm-mal (Wilson, az M-Sport csapatfőnöke – a szerk.) elértünk ebben a két évben, nagyon büszke vagyok!”- nyilatkozta Ogier vasárnap délután.
Tänak már a kiesése előtt elvesztette az első helyet csapattársával, az ihletett formában vezető Jari-Matti Latvalával szemben. Természetesen a finn visszaengedte volna az élre, ha szükség lett volna rá, de mivel az észt az utolsó előtti gyorsaságin kiesett, végül Latvala megtarthatta magának a győzelmet. Nagyon jól jött ez a siker neki, mivel idén eddig egyszer sem sikerült győznie, pedig 2008 óta minden évből volt legalább egy első helye. Legutóbb 2017 februárjában, a Svéd-ralin győzött.
Latvala győzelmével biztosság vált a Toyota konstruktőri világbajnoki címe, ami hatalmas eredmény annak tükrében, hogy a finn központú japán alakulat csak tavaly tért vissza a világbajnokságra 18 év kihagyás után. Tommi Mäkinen remekül összerakta a csapatot, ráadásul a szakértők szerint az év végére a Yaris WRC lett a legerősebb autó a mezőnyben.
„Olyan boldog vagyok, hogy újra győztem. Igazi megkönnyebbülés, hogy olyan hosszú idő után újra sikerült! A mai napon a körülmények embert próbálóak voltak, nagyon könnyű lett volna lecsúszni az útról. Minden a kezemre játszott ma, nagyon sajnálom Ottot, hogy így végződött számára a szezon. Rendkívül izgatott és ideges voltam az utolsó szakasz előtt, de aztán sikerült célba érni. Fantasztikus, hogy megnyertük a gyártók világbajnokságát, büszke vagyok a csapatra!” – nyilatkozta a célban Latvala fülig érő mosollyal.
A finn mögött a második helyen az új-zélandi Hayden Paddon végzett, de az ő pontjai kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a Hyundai megnyerje a gyártók világbajnokságát. Ausztráliában a dobogóra még Mads Ostberg (Citroën) állhatott fel. Első nap még vezetett a norvég, de a szombat nem sikerült jól számára, vasárnap azonban újra remek formában vezetett a rendkívül csúszós, trükkös pályákon.
Igen látványos volt, amikor az autójáról az utolsó előtti szakaszon leszakadt a jobb hátsó ajtópanel, de ez nem befolyásolta érdemben a C3 WRC teljesítményét. Különben is, alig volt autó, ami ép karosszériával megúszta volna a vasárnapi hat szakaszt, a lökhárítók, a küszöbidomok, az első szplitterek és a hátsó szárnyak fogyóeszközzé váltak a relikviákat gyűjtő szurkolók legnagyobb örömére.
Esapekka Lappi lett a negyedik a Toyotával, Ogier az ötödik helyen végzett előzékeny csapattársa, Elfyn Evans előtt. Craig Breen vasárnap szinte minden szakaszon kicsúszott legalább egyszer, az ír versenyző nagyon nem találta a ritmust, de így is célba hozta a Citroënt a hetedik helyen. A másik sereghajtó, Teemu Suninen összetörte az autóját az utolsó előtti szakaszon, és kiesett.
Végeredmény, Ausztál-rali:
1 Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC) 2h59m52.0s
2 Hayden Paddon/Seb Marshall (Hyundai i20 Coupe WRC) +32.5s
3 Mads Ostberg/Torstein Eriksen (Citroen C3 WRC) +52.2s
4 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota Yaris WRC) +1m02.3s
5 Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Ford Fiesta WRC) +2m30.8s
6 Elfyn Evans/Daniel Barritt (Ford Fiesta WRC) +3m05.1s
7 Craig Breen/Scott Martin (Citroen C3 WRC) +6m28.8s
8 Alberto Heller/Jose Luis Diaz (Ford Fiesta R5) +22m28.5s
9 Steve Glenney/Andrew Sarandis (Skoda Fabia R5) +27m01.8s
10 Jourdan Serderidis/Lara Vanneste (Ford Fiesta WRC) +35m14.1s
A világbajnokság végeredménye:
1 |
Sebastien Ogier |
219 pont |
2 |
Thierry Neuville |
201 |
3 |
Ott Tanak |
181 |
4 |
Jari-Matti Latvala |
128 |
5 |
Esapekka Lappi |
126 |
6 |
Andreas Mikkelsen |
84 |
7 |
Elfyn Evans |
80 |
8 |
Hayden Paddon |
73 |
9 |
Dani Sordo |
71 |
10 |
Mads Ostberg |
70 |