Lexus

Különleges szériával fejezi be pályafutását a Lexus első kompakt prémiumautója

2022.03.28.

A CT 200h már 11 éve része a márka modellkínálatának, a japán prémiumgyártó most egy egyedi megjelenésű különkiadással búcsúzik tőle.

2009-ben, a Frankfurti Autószalonon nagy feltűnést keltett az aranyszínű Lexus LF-Ch tanulmányautó, amellyel a Lexus jelezte, hogy be kíván lépni az alsó-középkategóriába egy ötajtós, ferdehátú prémiumautóval. Másfél évvel később, 2011 januárjában már el is kezdődött a gyártása a CT 200h névre keresztelt szériaváltozatnak, amely az első öntöltő, full hibrid hajtásláncú autó volt a C-szegmensben.

11 év alatt eddig összesen 380 ezer példányt adott el a Lexus a CT-ből a világ 65 országában. Az amerikai piacról 2017-ben, az európairól 2020-ban, az ausztrálról 2021-ben vonták ki a modellt, de Japánban még mindig kapható, igaz, már nem sokáig. Idén októberben áll majd le a gyártás, de búcsúajándékként a Lexus még készített egy speciális "Cherished Touring" kiadást a típusból.

Műszakilag ezúttal nem nyúltak az autóhoz (maradt a 136 lóerős, 1,8 literes öntöltő hibrid hajtás), a változások csak a megjelenést és a felszereltséget érintik. A többi változattól elsősorban a matt ezüst ködlámpafészkek, hátsó lökhárítóbetétek és hűtőrácskeret, valamint a Sonic Titanium fantázianevű egyedi tetőszín különbözteti meg a búcsúszériát. Belül exkluzív, fekete-karmazsinvörös bőrkárpitozást és a valódi bőrrel bevont kormányon, műszerfali árnyékolón, könyöklőn és térdtámaszon szintén karmazsinvörös, kontrasztos varrásokat kapott a CT. Gazdagabb lett a felszereltség is, alapáron járnak az elektromosan állítható és behajtható, fűthető külső tükrök, az automatikus ablaktörlő, a fűthető ülések és fűthető kormánykerék is.

A Cherished Touring csomaggal szerelt CT 200h alapára 4.223.000 japán jen, ami 11,8 millió forintnak felel meg. Ez 354 ezer jennel, azaz körülbelül egymillió forinttal magasabb, mint az alapváltozaté.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....