Egyetem

Különleges pályaművek a Creo versenyen

2014.05.11.

A Miskolci Egyetem és a BME hallgatója nyerte az országos Creo CAD versenyt.


Bartalus Dávid munkája

Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő.


Görögh Imre munkája

A verseny három fordulóban zajlott. Az első fordulóban a pályázók az általuk a Creo-val tervezett pályaművel jelentkezhettek a versenyre. Az S&T szakemberei kiválasztották a legjobb terveket, amiket aztán az S&T Facebook oldalán publikáltak. A pályaművekre több fórumon keresztül lehetett szavazni a 2. fordulóban. Az itt gyűjtött pontokat a versenyzők továbbvitték a döntőbe. A döntőben a versenyzőknek sokrétű Creo ismeretekről - komplex modellezés, lemeztervezés, formatervezés, import modellek szerkesztése, végeselemes szimuláció - kellett tanúbizonyságot adniuk. A feladatok többségének megoldása a kimondottan haladó tervezési módszerek ismeretét is megkövetelte. A fiúk derekasan helytálltak a megmérettetésben. A végső sorrendet a vitt pontszámok és a döntőben szerzett pontok összessége alakította ki. Mivel holtverseny alakult ki, ezért idén két első helyezettet hirdettek ki, és így mindkét győztes egy-egy iPAD Air boldog tulajdonosa lett.

1. helyezettek:

Görögh Imre, Miskolci Egyetem, felkészítő tanár: Dr. Velezdi György

Bartalus Dávid, BME, felkészítő tanár: Dr. Piros Attila

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....