WRC

Kris Meeke vezet a Mexikó-ralin

2017.03.11.

A Citroën brit versenyzője remekül vezetett az első murvás futamon, de az is segítette, hogy a mezőny végén rajtolt, így a letisztított pályákon mehetett.

A pilóták izgatottan várták a 2017-es szezon első murvás versenyét, már csak azért is, mert az új szabályok szerint épített autókat a legtöbbet murván tesztelték korábban, így joggal hihették, hogy otthonosabban fognak mozogni a kocsik ilyen körülmények között, mint a monte carlói jeges aszfalton, vagy a svédországi hóban. A Mexikó-rali nehézségét nem csak a köves, keskeny pályák jelentik, hanem a nagy tengerszint feletti magasság, amitől a motorok teljesítménye 25 százalékkal visszaesik, és a hűtés is problémássá válik.

A szerdai városi gyorsasági után murvás pályákon kellett mennie a versenyzőknek a Mexikó-rali első teljes napján. Azaz csak teljesnek tervezett napján, ugyanis a pénteki első két gyorsaságit törölni kellett, mert egy közúti baleset miatt nem értek oda időben a versenyautók a rajthoz.

Az első megtartott gyorsot Kris Meeke nyerte meg a Citroën C3 WRC-vel. A brit versenyző úgy tudott negyedik lenni a második pályán, hogy többször le is fullasztotta a motort. Ezt leszámítva a technika hibátlanul működött a francia autóban, amit a vetélytársai többsége nem mondhatott el, mivel rengeteg autóban melegedett túl a motor és a fék.

„Minden nagyon jól ment ma. Természetesen jó volt a rajtpozíciónk is, de ki is kellett honunk belőle a legtöbbet. Nem nyomtam túl keményen, mert elsősorban nem a győzelemre hajtok ezen a hétvégém. Csak azt bánom, hogy egy kis hibát elkövettem az 5. gyorsaságin, ami 8-9 másodpercembe került. Jó érzés jól menni ilyen nehéz szezonkezdet után. Igyekezni fogok, hogy tartsam a tempót a következő két napon is!”- nyilatkozta Meeke a nap végén.

Hét gyorsasági után az első nap végén tehát az északír citroënes vezet, előnye 20 másodperc Sebastien Ogier előtt. A négyszeres világbajnok is küszködött a Ford Fiesta motorjával a nap elején, de aztán megoldották a technikai problémákat az M-Sport szerelői.

A harmadik helyen az a Thierry Neuville áll, aki csak magának köszönheti, hogy az első két futamot nem nyerte meg: Monte-Carlóban és Svédországban is egy-egy buta hiba miatt esett ki az első helyről. Ezúttal jól tartja magát a Hyundai i20 WRC-vel, de a csapattársai lemaradtak, mert az autóik motorjai valószínűleg gyújtáskimaradással küzdenek.

Neuville két gyorsaságit is megnyert, de az Autodrome nevű gyorsaságin (amit kétszer teljesített a mezőny) 35 másodpercet vesztett, így az első nap végén 56 másodperccel áll Meeke mögött.

Csapattársa, Sordo alatt megállt az i20, így neki ki kellett hagyni két gyorsaságit, ezért tetemes időbüntetést kapott és hátraesett. Ennek köszönhette Juhi Hänninen, hogy felléphetett a negyedik helyre a Toyota Yaris WRC-vel. Mögötte a vb-pontverseny harmadik helyén álló Ott Tänak tanyázik, a fiatal észtnek meggyűlt a baja nap közben a Ford Fiesta túlmelegedő motorjával.

Tänak még így is 20 másodperccel áll a második Citroënt vezető Stéphane Lefebvre előtt, aki viszont 10 másodperccel áll a hatedik helyen lévő Hayden Paddon előtt, aki szintén műszaki problémákkal küzdött.

A nap nagy vesztese az előző versenyt megnyerő, és a vb-tabellát vezető Jari-Matti Latvala, aki – mivel elsőként kellett rajtolnia – egész nap a pályák tisztításával küszködött, de a nagyobb baj az volt, hogy a Toyota Yaris WRC motorja folyamatosan túlmelegedett. Ennek köszönhetően vissza kellett vennie a teljesítményből, ami az időeredményein látszott meg.

Latvala 2 és fél perces hátrányban, a nyolcadik helyről várja a folytatást, pedig tavaly győzni tudott Mexikóban a Volkswagennel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.15
A cseh limuzin PHEV-változata több mint 120 km-es (WLTP) elektromos hatótávolságot kínál. ..
2025.02.15
Az ipari formatervező életét és munkásságát mutatja be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új....
2025.02.15
A Toyota walesi pilótája sovány előnyre tett szert, mivel mindössze 9,1 másodperc választja el az....
2025.02.15
Kína járműexportja idén várhatóan 5,8 százalékkal 6,2 millió járműre nő, ami a 2024-es 20....
2025.02.15
Mindkét sofőr súlyosan megszegte a KRESZ-t, és életveszélyes manővert mutatott be. ..
2025.02.15
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott három férfit, akik majd egy....
2025.02.15
A BYD megvetette a lábát az autóipari nagyhatalom, Dél-Korea piacán is. ..
2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....