Budapest

A közösségi közlekedés már a játszótéren kezdődik

2023.10.03.

A GreenGo elektromos autómegosztó és a II. kerületi önkormányzat együttműködésének részeként októberben közös kisautók lepik el a kerületi játszótereket, hogy népszerűsítsék a szemléletet, miszerint nem mindenből kell saját, amit használunk. Még akkor sem, ha autóról van szó.

A II. kerületi Fenyves játszótérre a környékbeli gyerekek nemcsak játszani, hanem tanulni is járnak, az itt kialakított pályán ismerkednek a közlekedési táblákkal, a jelzőlámpákkal. Nekik persze mindez még móka, és pont ettől hasznosul a tudás. Mint ahogy móka az is, hogy ne csak a saját kismotorjukat vagy futóbiciklijüket használják, hanem a játszótéren található többi járművet is. Az eddig leginkább csak kétkerekű járgánypark azonban most a gyerekek legnagyobb örömére vadonatúj négykerekűekkel bővült a GreenGonak köszönhetően. A kisautókat Őrsi Gergely polgármester úrral közösen helyezték el a Fenyves utcai játszótéren.

Fotó: GreenGo

A Budapest utcáin nap mint nap szolgálatot teljesítő 500 elektromos autóra hasonlító apró járművek októbertől nemcsak a Fenyvesen, hanem a II. kerület többi játszóterén is elérhetők, így a Mechwart ligeti, a Közösségi ligeti, Zsigmond téri és Adyligeti játszótereken. Az autókat birtokba vevő gyerekek szerte a kerületben játékos formában tanulhatják meg, hogy milyen öröm, ha valami úgy is elérhető, hogy nem a miénk, hogy nem nekünk kell megvásárolni, cipelni, húzni, vonni magunk után, mégis ott van, és használhatjuk, ha úgy tartja kedvünk.

A GreenGonál hiszünk abban, hogy a közösségi megoldások használatára egészen kiskorban el lehet kezdeni megtanítani a gyerekeket. Egyszerűen és mindannyiuk számára érthetően szoknak meg egy rendszert, aminek a pozitív tapasztalatai őket is rávezeti arra, hogy nem kell saját kocsival rendelkezniük ahhoz, ha autózni szeretnének. Mi nagyon szeretjük ezt a projektet, öröm volt látni, ahogy a gyerekek pár perc alatt birtokba vették a kihelyezett kisautókat!” - mondja Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója.

A gyerekek lelkesedéséhez most a szülők is csatlakozhatnak: a helyi lakosoknak ugyanis november végéig ingyen regisztrációt biztosít a GreenGo, hogy a II. kerület dugó- és autószámcsökkentő törekvését támogassák.

“Ezek csak az első lépések a II. kerülettel való együttműködésünkben, több további közös tervünk is van a kerületi közlekedés javítása érdekében. A jó példa pedig reméljük, ragadós lesz, és más kerületekkel is elindul a közös gondolkodás.” – tette hozzá a cég vezetője.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....