Közlekedésbiztonsági vetélkedő

Közlekedik a család: Somogy megyébe került a Skoda nyereményautó

2019.06.26.

Június 22-én és 23-án rendezték meg a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjét, amelynek fődíja egy vadonatúj ŠKODA FABIA Ambition 1.0 MPI 75LE személygépkocsi volt. Az autót a Somogy megyéből érkező Bitó család nyerte.

Az ORFK-OBB a Porsche Hungaria Skoda márkaképviselete és az Autós Nagykoalíció támogatásával az idén is meghirdette a közlekedésbiztonsági vetélkedőt. Minden megyéből és a fővárosból is egy-egy család mérte össze tudását és ügyességét az országos döntőn, amelynek több helyszíne is volt.

Balról jobbra: Németh János, a Porsche Hungaria Skoda márkaigazgatója, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke a győztes Bitó családdal.

Szombaton az ügyességi feladatoknak Szentgotthárd, Apátistvánfalva, Szalafő és a Pityerszeri Skanzen adott otthont. Vasárnap Zalaegerszegen, Hévizen és Keszthelyen folytatódott a verseny.

A díjátadásra Keszthelyen, a Festetics-kastély fehér tükörtermében került sor, ahol eldőlt, ki nyerte a vetélkedő fődíját, a ŠKODA FABIA Ambition 1.0 MPI 75LE személygépkocsit.

Az izgalmak fokozására először nem a győztest, hanem a hatodik helytől visszafelé a helyezetteket sorolták, akik az Autós Nagykoalíció jóvoltából – csakúgy mint a többi helyezett, - egy hétvégi üdülést nyertek, amelyet a Hunguest Hotels galyatetői vagy egri hoteljében tölthetnek. Az üdülés mellé 30 ezer forintos üzemanyagutalvány is járt. A nyereményeket gyarapította az Europe Assistant SOS ajándékkártyája is.

Minden család kapott díjat a kastély tükörtermében.

Hatodik lett a Michl család Győr-Moson-Sopronból. Ötödik a Nádházi család Pest megyéből. Negyedik a Venglovecz család Borsod-Abaúj-Zemplém megyéből. Harmadik lett a Bács-Kiskún megyéből érkező Tóth család, második pedig a Békés megyei Zahorán család.

Az izgalmalmakat tovább fokozta, hogy a győztes nevének bejelentése előtt Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke meglengette a Skoda sluszkulcsát, ezzel jelezve, most következik a fődíj átadása. Bitó József és családját szólították, akik nagy valószínűséggel ezen a napon nem csak Keszthely, hanem az ország legboldogabb családjának is bizonyultak.

Nyolcadik alkalommal rendeztük meg a közlekedésbiztonsági vetélkedőt, mindenki nyertes, aki részt vett rajta, nem csak az országon döntő húsz családja, hanem azon több száz család, akik elindultak a versenyben – fogalmazott Halmosi Zsolt. Majd arról beszélt, az EU célul tűzte ki, hogy 2050-re senki ne haljon meg közlekedési balesetben Európában.

Azok viszik előre a világot, akik mernek nagyot álmodni – fogalmazott az országos remdőrfőkapitány-helyettes, jelezve azt, hogy jelenleg Magyarországon 600-630-an halnak meg évente balesetben, vagyis az EU célkitűzésétól még elég távol vagyunk. A cél elérésére azonban törekedni kell, mert nincs szörnyűbb annál, ha a reggel útnak indult családtag sohasem ér haza vagy éppen tolószékben tölti hátralevő életét.

Knezsik István, az ANK elnöke, a vetélkedő egyik fő támogatója: Aki reggel elindul, este érjen is haza

A közlekedés komoly társasajáték, amelynek sajnos halálos áldozatai vannak – fogalmazott a verseny egyik főtámogatójaként Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, aki felhívta a figyelmet a példamutatás fontosságára. Ahogy mi közlekedünk, úgy közlekednek majd a gyermekeink is – mondta az elnök, aki arra bíztatta a családok gyermekeit, nyugodtan szóljanak rá szüleikre, ha nem tartják be a szabályokat, mindenkiben tudatosítani kell ugyanis, hogy a közlekedés veszélyes üzem.

Németh János, a másik főtámogató, a Porsche Hungaria Skoda márkaigazgatója egy délelőtti példával illusztrálta, hogy nem lehet elég korán kezdeni a biztonságos közlekedésre nevelést.

Négy és fél éves fiam a játszótéren három kerekű kerékpárjával összeütközött egy másik fiúval, szerencsére nem lett belőle baj - mesélte a márkaigazgató, aki örömének adott hangott, hogy a Közlekedik a család idei versenyén ötven százalékkal többen vettek részt, köszönhetően a facebooknak és az iskolai promócióknak.

Küldöndíjat ajánlott fel a családoknak Keszthely és Szentgotthárd önkormányzata, valamint a rendező két megye, Vas és Zala megye rendőrfőkapitánysága, továbbá az E-Educatio Zrt.

A Bitó család a nyereményautóval Keszthelyen

Az eredményhirdetés végén a Bitó család érthető módon örömmel fotózkodott a kastély udvarán álló nyereményautóval, amelyhez a Continental jóvoltából téli abroncs szett is jár.

Halmosi Zsolt a rendezvény végén bejelentette, jövőre ismét lesz közlekedésbiztonsági vetélkedő a családoknak, s ismét Skodát nyerhet a győztes.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....