Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Közlekedési karácsonyi ajándékok gyerekeknek

2022.12.18.

Már csak néhány nap, és itt a karácsony, ezért Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában összegyűjtöttünk néhány közlekedéssel kapcsolatos ajándékot, amelyeknek biztosan örülnének a gyerekek. 

Ma elérkezett advent negyedik vasárnapja, így meggyújtottuk az utolsó gyertyát is az adventi koszorún. Jövő héten szombaton pedig eljön karácsony előestéje, azaz a szenteste. Tóbiás és Balambér már nagyon várja az ünnepet, hogy együtt lehessen a család. Rengeteg dolgot tanultak idén a közlekedésről, és karácsonykor is van lehetőség olyan ajándékot választani a gyerekeknek, amelyek a közlekedéshez kapcsolódnak. Ezek közül ajánlunk most néhányat. 

Könyvek és foglalkoztató füzetek a közlekedésről

A tudatos közlekedést már kicsi korban érdemes elkezdeni, hogy a gyerekek megismerjék a különböző közlekedési helyzeteket és veszélyforrásokat. A közlekedésbiztonsági alapelvek átadásában és a példamutatásban a szülőknek meghatározó szerepük van, de számos olyan könyv kapható, amelyek sokat segíthetnek abban, hogy a gyerekek életkorának megfelelően megtanítsuk a tudatos közlekedés alapjait. A könyvek mellett közlekedéssel kapcsolatos foglalkoztató füzetek, színezők is nagyon hasznosak. 

LED-es bringalámpa

Nagyon fontos a „látni és látszani” elve, de az elemmel működő kerékpáros lámpa nem számít túl környezetbarát és gazdaságos választásnak, ezért érdemes helyettük USB-n keresztül tölthető, akkumulátoros változatot beszerezni. Ezeknek általában jobb a fénye, és ha lemerülőben vannak, csak rátesszük őket a töltőre. Érdemes olyan modellt választani, amelyik jelzi a töltöttséget, így látjuk, mikor kell tölteni, és nem a sötétben kapcsol ki váratlanul.

Egy jó lámpa elengedhetetlen felszerelés a kerékpáron

Közlekedési társasjáték

Karácsonykor különösen népszerűek a társasjátékok, amelyek között több közlekedési témájút is találunk. Így a gyerekek játszva ismerkedhetnek meg a kresztáblákkal és a legfontosabb közlekedési szabályokkal. 

Láthatósági kiegészítők 

A lámpa mellett nagyon hasznosak azok a tárgyak, amelyek elősegítik a láthatóságot, hogy az autósok könnyebben észrevegyék a közlekedő gyereket. Egy fényvisszaverő mellény vagy pánt, bokára vagy csuklóra tekerhető pánt, esetleg egy táskára szerelhető fityegő kulcstartó sokat segíthet. 

Játék kresztáblák

Az autókat és különféle járműveket nem dobjuk be ajándékötletnek, mert valószínűleg a legtöbb családban komoly járműpark állt össze az évek során. Ám jó kiegészítés lehet a kocsik, markolók, mentő-, rendőr- és tűzoltóautók mellé néhány miniatűr kresztábla, amelyekkel az igazi forgalom mintájára lehet autókázni. Lehet kapni készen is játék kresztáblákat, de akár mi is elkészíthetjük őket fillérekből, sőt a nagyobb gyerekeket már be is vonhatjuk a feladatba. 

Autós játszószőnyeg

Mi hiányozhat még, ha már megvannak az autók és a kresztáblák? Hát persze, hogy az utak! A legjobb választás egy autós játszószőnyeg, amelyen kanyarognak az utak, zebrák keresztezik az úttestet, de lehet rajta körforgalom, különféle épületek, parkolóhelyek, olykor egy teljes kis város. A legjobb, hogy számtalan méretben, kivitelben és árkategóriában kapható, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb autós játszószőnyeget. A kresztáblákkal kombinálva pompás időtöltést jelent az egész családnak, és a gyerekek játék közben tanulják meg a közlekedési alapismereteket. 

Az autós játszószőnyeggel is sokat tanulhatnak a gyerekek a közlekedésről

Futóbicikli

A gyerekek már néhány éves korban megtanulhatnak biciklizni, amihez az a legjobb előkészítés, ha volt korábban futóbicklijük. A kerékpározás elsajátításánál az első lecke az egyensúlyérzék fejlesztése. Ám amelyik lurkó korábban profi futóbiciklis volt, annak szinte csak pedálozni kell megtanulnia, hiszen az egyensúlyozás már a vérében van. Ezért érdemes őket meglepni egy futóbiciklivel.

Egy futóbiciklivel megalapozhatjuk, hogy a későbbiekben hamar megtanuljon biciklizni a gyerek

Jégkorcsolya

Nyakunkon a tél, de mivel nagyon bizonytalan, hogy mennyi hó fog esni az előttünk álló hideg hónapokban, szánkó helyett inkább egy olyan sporteszközt ajánlunk, amellyel „biztosra mehetünk”. Korcsolyázni a gyerekek többsége szeret, és télen az ország számos pontján nyílnak fedett és szabadtéri koripályák, ahol elkezdhetjük az első lépeseket, illetve csúszásokat. Ne feledjük, hogy a befagyott természetesen vizeken csak a kijelölt helyeken, megfelelően vastag jégen korizzunk! A korcsolyázás egyébként nagyon egészséges, komoly koordinációs készséget és egyensúlyérzéket igényel, valamint javítja az állóképességet.

Boldog karácsonyt kíván Tóbiás és Balambér!

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....